AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. október 9., szerda 09:58

Képzőművészeti alkotások az óvárosi kirakatokban
Közösségi összefogással zajlott a szokásos nagy érdeklődés mellett a nyolcadik alkalommal megszervezett Kirakat tárlat megnyitója október 8-án a Frankel Leó utcában. A programot Dorner László az Óváros és a Bányásztelep önkormányzati képviselője és barátai szervezték. Dorner László kérdésünkre elmondta, a célja az volt, hogy olyan lehetőséget teremtsen a városrész lakóinak, ahol tudnak együtt lenni, beszélgetni. Az óvárosiak váljanak közösséggé, és ez a barátság tegye szebbé a napjaikat. Az alkotásoknak az üzletek kirakataiban való bemutatása azt üzeni, a kultúrának nem csak a kiállítótermekben, művelődési házakban van létjogosultsága, hanem a hétköznapjainkat is szebbé teszi, akár vásárlás közben vagy munkába menet is megállhatunk egy alkotás előtt, befogadhatjuk annak üzenetét. A képviselőtől megtudtuk, hogy az üzletek tulajdonosai örömmel adnak helyet a kirakataikban, várják a rendezvényt. Köszöntőjében Dorner László elmondta, hogy a művészet bölcsője az Óvárosban van, a közeli Borsos általános iskola élen jár a művészeti képzésben, az Ajkai Képzőművészeti Egyesület székhelye is a városrészben van. Schwartz Béla polgármester köszöntőjében arról szólt, hogy a városban minden művészeti ág szárnyal. Nincs igazuk azoknak, akik azt mondják, Ajka munkásváros, így a kulturájuk is olyan. Hát nem. Kulturálisan is az ország élvonalába tartozunk. Egy téren van hiányosságunk. Nem hallom a kortárs költőket. Egy hölgy időnként megszólal, de hol vannak a férfiak? Az idén az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjai, valamint Paksa Milán természet fotós mutatkozott be. A kiállításon Albertné Baptsán Éva, Gombosi Lászlóné, Koronczai Márti, Kotsy Gézáné, Lászlóné Horváth Éva, Horváth Zoltán, Németh Ferenc, Ozorai Sándor, Ozorai Sándorné, Papp Béla, Szűcs Ferencné, Varga György és a természetfotós Paksa Milán alkotásai láthatók.  Az idén a Sport és a Frankel Leó utcai üzletek kirakataiban tekinthetik meg az érdeklődők az alkotásokat. Kirakatát a Classic Travel, az S-Tónus festékbolt, a 100-Láz vegyesbolt, az Air×Metál, a Dual-Tech bolt, a Manikűr, Pedikűr, Műköröm szalon, a Margaréta háztartási bolt, a Marcipán cukrászda, a Valika virág, ajándék, a Gézengúz gyermekáruház, a Kígyó patika és a Viva virágüzlet bocsátotta rendelkezésre. A tárlaton az Európai Mobilitási Hét gyermek rajzpályázatának nyertes alkotásai is megtekinthetők, az alkotók ajándékot kaptak. A középiskolások közül Mód Kingát díjazták. A felső tagozatosoknál Hoffmann Nóra, Bartis Noémi, Rózsa Anna ért el helyezést, különdíjat kapott Dányi Dorina, Pőcze Tamás és Horváth Mercédesz. Az alsó tagozatosoknál Varga Mirtill Kiara, Németh Sára, Szikora Fanni alkotása volt a legjobb, különdíjat kapott Szennyai Letícia. Az óvodásoknál Fazekas Maja, Perger Rebeka, Tokolics Bianka Dóra lett a legjobb, különdíjban részesült Markos Regina és Marton Luca.A megnyitón a képzőművészet mellett a társművészetek is lehetőséget kaptak. Elhangzott vers, majd Pomázi László Shadows slágereket játszott. Az érdeklődők, akiknek a képek nézegetése meghozta az alkotó kedvét a Molnár Gábor Műhely Alapítvány szakmai stábja és az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjai segítségével kipróbálhatta magát. A vendéglátás sem maradt el. Többen házi süteményekkel járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Gieber Istvánné, Véber Károlyné, Palkovics Istvánné, Joó Sándorné, Magyar Lászlóné, Szombathelyi Lászlóné, Molnárné és Kizmus Ferenc, Benkő Mária Anikó, Baranyai Gizella ajánlott fel süteményt, valamint a szervezők kínáltak sört, bort, pezsgőt, üdítőt. A kiállítás október 22-ig látható.  A kirakattárlat megnyitóján egy fejlesztés átadása is megtörtént, ekkor vehették birtokba az óvárosiak a Kossuth parkban elhelyezett új pihenőpadokat, a Kontex Kft. ajándékát a 60 éves Ajkának.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.