AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. október 9., szerda 13:12

Túl az ezredik közlekedési létesítmény átadásán
Ez is sikerült! Elérte, sőt némileg túl is haladta az ezret azoknak a közlekedési létesítményeknek a száma, amelyeket 2002-től, Schwartz Béla polgármesterré választása óta megvalósítottak Ajka városában. A 998-1010 sorszámú  közlekedési létesítményeket október 8-án adta át a polgármester és vette át a lakók, a piacra járók és az árusok nevében Ráczné Németh Csilla, a Közösen Ajkáért Egyesület önkormányzati képviselő-jelöltje. A piactér munkálatai két éve kezdődtek, majd hamarosan a Vásárcsarnok felújításával folytatnak  a Polus cooppal közösen. Épül meg gyalogátkelő, majd átadják a 75 új parkolóhelyet, hozzálátnak az Alkotmány utca járdaépítésének a folytatásához egészen a vasútig, majd a vasút környéke is megújul. A beruházás sokba kerül, csupán a piactérre 71 millió forintot költöttek. Az Alkotmány utcai épületek felújítását vállaló tulajdonosok 25 százalékos támogatást kaptak az önkormányzattól. Az ünnepi köszöntőben elhangzott, hogy a közeli társasházak lakóinak kérésére némileg át is telepítették a piacteret, távolabb a lakásoktól, az ott élőket ugyanis zavarta a kora reggeli pakolás zaja, a nyüzsgés, a forgalom. A munkálatok során sok minden készült el, a zárt csapadékvíz elvezető csatorna, út - és járdafelújítás, új parkolók, kerékpártárolók építése, utcabútorok kihelyezése, valamint növények ültetése. Ráczné Németh Csilla köszöntőjében elmondta, a piactérnek már az ókorban is fontos szerepe volt, ott találkoztak az emberek. A piacra járók mai elvárása, hogy az tiszta, rendezett, jól megközelíthető legyen, valamint a közelben álljon rendelkezésre elegendő parkolóhely. A képviselő-jelölt elmondta, 10 évig az Alkotmány utcában lakott, őt soha nem zavarta az árusítással járó forgalom és zaj, ugyanis bármire szüksége volt átment és beszerezte, nem kellett érte utaznia. A piactér tágas, ha nincs árusítás, közösségi célokra lehetne hasznosítani, asztalokat kitenni, ahova ki lehetne ülni sakkozni, kártyázni vagy beszélgetni. Az utca felújítása a városlakóknak is érdeke, hiszen sokan utaznak vonattal vagy járnak a piacra vásárolni. 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.