AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. december 22., vasárnap 15:15

Nyertes öko karácsonyfák
A Vizikék és a Patakparti óvoda nyerte az idei karacsonyfa szépsegversenyt, derült ki a december 20-i díjátadáson. A Kristály-völgy Egyesület az idén a környezettudatosság jegyében hirdette meg a versenyt. A fákra újrahasznosított vagy természetes anyagból készített díszek kerülhettek. A program a tavaly az Ajka60 keretében meghirdetett karácsonyfa szépségverseny folytatása. A szervezők célja ismét a közösségépítés volt. A fák az ősszel átadott korzón, a Zenit előtti téren, a város legforgalmasabb részén álltak. Összesen kilenc közösség díszített fát. Részt vett a Katica, a Zöldikék, a Vizikék, a Patakparti, a Hétszínvirág óvoda közössége, a bölcsőde, az Ökokör, a Civil ház  és a Városi Intézmények Működtető Szervezete munkatársai. Szavazni a világhálón és a Korzó büfében lehetett, összesen 3481 szavazat gyűlt össze. Köszöntőjében dr. Horváth József alpolgármester elmondta, hogy szeretnék a felújított teret bevonni a város életébe. A fenyőfákat Mohos Milán és Jávor Zsolt ajánlotta fel. A helyezéseket a szavazatok száma határozta meg. Ráczné Németh Csilla, az önkormányzat humán és ügyrendi bizottságának az elnöke hozzátette, örül, hogy a városban egyre többen gondolkodnak környezettudatosan. A környezetvédelemre, a fenntartható fejlődésre már kiskorban elkezdik a nevelést. A papir alapú szavazatok figyelembe vételével a bölcsőde nyert, második lett a Városi Intézmények Működtető Szervezete, harmadik a Patakparti óvoda. Online szavazásnál Patakparti, Zöldikék és Vizikék óvoda sorrend alakult ki. A díjakat, az óvodásoknak társasjátékot, a bölcsődéseknek és a felnőtteknek ajándékcsomagot az önkormányzat és a Kristály-völgy Egyesület ajánlotta fel. A helyszínen a szavazók közül két nevet kihúztak, akik a Korzó büfé felajánlásával ajándékcsomagot kaptak. A büfé zsíros kenyérrel és teával vendégelte meg a jelenlevőket, majd Hidasi Réka karácsonyi dalokat énekelt az ünnepi díszbe öltöztetett téren. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.