NOVAJ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2020. január 30., csütörtök 10:22

Megújult a novaji Művelődési Ház épülete
„A novaji Művelődési Ház épületenergetikai korszerűsítése” című projekt keretében 52 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesítette a települést az Európai Unió és Magyarország Kormánya. A támogatás célja a Művelődési Ház energetikai korszerűsítése volt.
 
Az Önkormányzat tulajdonában lévő épület – a Művelődési Ház – épületenergetikai korszerűsítésen esett át, melynek keretében kívül-belül megújult. A fejlesztés során energiahatékonyságot javító intézkedésként valósult meg a falak homlokzati hőszigetelése, a födémszerkezet utólagos szigetelése és a nyílászárók cseréje, valamint a régi palatető átfedése. Az energetikai felújításhoz kapcsolódóan sor került az épület akadálymentesítésére, melyet így a látogatók szélesebb köre tud biztonságosan igénybe venni. Az energetikai korszerűsítésről oktatási, információs anyag készítésére is sor került, mely az épületet rendszeresen használók számára nyújt segítséget.

 

A fejlesztéshez az Európai Unió és Magyarország Kormánya 52 millió forint vissza nem térítendő támogatással járultak hozzá.

 

A projekt megvalósítására 2018.03.01. – 2019.12.31. között került sor. A lakosság 2020 elején veheti birtokba a megújult Művelődési Házat.  

 

A TOP-3.2.1-16-HE1-2017-00039 azonosító számú projekt a Széchenyi 2020 Településfejlesztési Operatív Program keretében az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával valósult meg.

 

 

 

További információ kérhető:

 

,  
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.