BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2020. február 11., kedd 14:51

Újabb önkormányzati bérház a XIII. kerületben
Passzívház épül a Jász utca 72. alatt

 Újabb bérlakások építését vállalja az új ciklusban a XIII. Kerületi Önkormányzat, jelentette be dr. Tóth József ma délelőtt a Jász utca 72. szám alatti, 35 lakásos bérház alapkőletételénél. A polgármester hangsúlyozta: „A rövid és a hosszú távú kerületstratégiánknak is része a lakáskoncepciónk, amelynek példaértékűségét éppen az bizonyítja, hogy számos pénzügyi elemzés is kitér arra: változtatni kell azon, hogy a lakáskérdést Magyarországon rábízzuk a piaci mechanizmusokra. A XIII. Kerületi Önkormányzat már az elmúlt 20-25 évben is ezt képviselte és képviseli jelenleg is a lakásprogramjával, amelynek csak néhány elemét említem: bérlakásépítés, lakóépület felújítási program épületanalízis alapján, fecskeház program fiataloknak, lakbér- és a lépcsőzetes lakáshoz jutási koncepció, utóbbi lényege, hogy egy lakás megépítésével több család lakhatási helyzete is javul.” A Jász utca 72. szám alatti új bérház alapkőletételénél dr. Tóth József arról is beszélt, hogy ezt a környéket ugyancsak az értékőrzés és a megújulás jellemzi. A száz százalékban önkormányzati tulajdonú beruházás során fontos szempont, hogy az épület megfeleljen a passzívház kritériumainak, hiszen az önkormányzat elkötelezte magát a korszerű és környezetbarát energetikai megoldások mellett. 2002 óta – Budapesten egyedülálló módon – eddig 11 helyszínen 632 önkormányzati lakást épített a XIII. Kerületi Önkormányzat, minderre több mint 10 milliárd forintot fordított, és 30 ezer négyzetméternél nagyobb lakásfelületet adott át a bérlőknek. Több mint 1000 családnak tette lehetővé idáig, hogy jobb életkörülmények között lakhassanak az új bérlakásokban. „Szeretnénk magas életminőséget biztosítani a XIII. kerületieknek, az önkormányzat ehhez a dinamikus fejlődést biztosítja”, tette hozzá a polgármester.


 A XIII. Kerületi Önkormányzat az új ciklusban is folytatja a 2002 óta országosan egyedülálló bérlakásépítés-programját. Ennek keretében épül föl a Jász utca 72. szám alatt egy 35 lakásos bérház. Az épületen belül 1-1,5-2 és 3 szobás, jellemzően 35-40, 50-55 és 65-70 négyzetméter alapterületű összkomfortos lakások lesznek. A minimális alapterület minden esetben meghaladja a 35 négyzetmétert. Az önkormányzat esélyegyenlőségi szempontjai szerint 2 lakást mozgáskorlátozottaknak terveznek. Minden lakáshoz tartozik majd egy parkoló, a 35-ből 2 ugyancsak akadálymentesített. Az épületnek 1 pinceszintje, 2 felszín feletti, ötemeletes (liftes) lakótömbje lesz.


Az új bérház területe a Jász utca – Fáy utca – Forgách köz – Zsinór utca által határolt tömb közbenső része, amelynek érdekessége és egyben külön értéke is, hogy a hátsó kertje egy játszótérrel szomszédos.
A 35 lakásos, száz százalékban önkormányzati tulajdonú épület megvalósítása során fontos szempont, hogy az épület megfeleljen a passzívház kritériumainak. A XIII. Kerületi Önkormányzat már jó ideje elkötelezett a korszerű és környezetbarát energetikai megoldások mellett.
Az épület alapozásához eddig 3000 köbméter földet mozgattak meg és szállítottak el. A cölöpözéshez 225 köbméter betont és 23 tonna vasalatot használtak fel, összesen 1,5 km hosszban. A kivitelezést közbeszerzési eljárás keretében az FK-RASZTER Zrt. nyerte el. Az építés költsége 2,8 milliárd forint.
 A következő bérlakás-beruházás a XIII. kerületben
A Petneházy utca 90. szám alatti ingatlanon épül majd a következő önkormányzati bérház 67 lakással. Az előkészületek a tervek engedélyeztetésénél tartanak. A kivitelezés várhatóan idén augusztusban kezdődhet.


 Az elmúlt öt év bérlakás-beruházásai a XIII. kerületben
Az előző önkormányzati ciklusban – a Lendületben a XIII. kerület program keretében – épült fel a Kartács utca 14. szám alatti ötemeletes lakóház, amely ugyancsak száz százalékban önkormányzati tulajdonú. Benne a 23 lakás jellemzően egy- és kétszobás. Az épület szintén megfelel a passzívház kritériumainak. Az udvar parkosított. A területen több fát, bokrot és lágyszárú növényt ültettek, a tetőteraszokra dézsás növények kerültek. Az udvaron egy 30 m magas nyárfát is sikerült megóvni a kivitelezés során. Az építés költsége 961 millió forint volt.
Az előző ciklushoz kötődik a többszörösen díjazott Klapka Központ megvalósítása is. Az épület újrafogalmazta a Kassák Lajos utca, Klapka utca, Tüzér utca, Pattantyús utca által határolt terület mikrokörnyezetét. A 4,3 milliárd forintos, száz százalékban önkormányzati beruházásban felépült Klapka Központ a legkorszerűbb építészeti elképzelések megvalósítása mellett a környezettudatos gondolkodást is tükrözi. A beruházás része 33 magas minőségű önkormányzati bérlakás.


 Lendületben 2.0

A XIII. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete a 2020. január 9-i ülésén elfogadta a 2019 és 2024 közötti integrált ciklusprogramjának céljait, főbb szempontjait, feladatait. Az új stratégiai és gazdasági program elnevezése – Lendületben 2.0 – arra is utal: a kerület épít a korábbi, Lendületben a XIII. kerület című ciklusprogram eredményeire, megtartja annak fejlesztő és innovatív szemléletét, ugyanakkor új célokkal és feladatokkal igazodik az új kihívásokhoz. Az önkormányzat számára továbbra is elsődleges a kerületben élők szolgálata, a felelős gondolkodás, az értékteremtés, a fejlesztések, a hagyományok megóvása. Az új program feladatokra lebontva tartalmazza – sok más mellett –, hogyan fejleszti tovább a helyi egészségügyi ellátórendszert a kerület, miként folytatódik az egyedülálló bérlakás-építési program, hogyan emelhetik az „okos” technológiai megoldások a közszolgáltatások színvonalának minőségét. A Lendületben 2.0 program megvalósításakor az önkormányzat – miként az előző években is – kiemelt figyelmet fordít az itt élők véleményére, partnerségre törekszik a civil szervezetekkel. Mindezek alapjául szolgál a módosított Hosszú távú Fejlesztési Koncepció, amely 2033-ig rendelkezik elképzelésekkel a kerület fejlesztési irányairól.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.