AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. március 3., kedd 22:12

Mentsük meg a madarakat országszerte
Országos programmá szeretné kiterjeszteni az Ajkán 3 éve zajló Mentsük meg a madarakat mozgalmat a Poppe és Potthoff Hungária Kft. Az idén az év madara, az erdei fülesbagoly megmentésére bagolyodukat helyeztek ki a város parkjaiban. Madáretetőket is helyeznek el, amelyeket a helyi örökös zöld óvoda és az ökoiskola csoportjai rendszeresen felkeresnek, hogy eledelt helyezzenek el azokban a madaraknak. A gyerekeknek mesélnek arról, miért fontos, hogy odafigyeljenek a madarakra. Sokan családi séta közben is visznek eleséget a madaraknak, így a szülők, nagyszülők figyelmét is ráirányítják a környezettudatos életmódra. Rejtő Anett, a cég hr munkatársa elmondta, a gyártó nagyvállalatnak fontos a természeti környezet védelme, a környezettudatosság kialakítása, amelyet a legkisebbeknél kell elkezdeni tanítani, így mire felnőnek, számukra mindez természetes lesz.Gellén László igazgatótól megtudtuk, szeretnék tudatosítani a munkatársaikban és mindenkiben, hogy egy világunk, egy Földünk van, és azt meg kell védenünk, hogy egészséges környezetben élhessünk. Minden évben rajz- és fotópályázatot írnak ki környezetvédelem témakörben. Az idei pályázat eredményhirdetése március 30-án lesz.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.