BORDÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2020. március 26., csütörtök 19:40

Segítenek az időseken, de önkénteseket is várnak Bordányban
A COVID-19 pandémia egy új, ideiglenesen 2019-nCoV elnevezésű, humán koronavírus-fertőzés miatt kitört világjárvány, amely március 4-én érte el Magyarországot. A járvány kezdetekor kihirdetett veszélyhelyzettel különleges jogrend és számos óvintézkedés is életbe lépett hazánkban. Az első magyar beteg, – aki meghalt a betegségben március 15-én – egy 75 éves férfi volt, március 25-én egy 37 éves fiatalember szomorú haláláról tudósított a magyar média.
Bordányban szerencsére még nem volt koronavírusos beteg, és hogy ez így is maradhasson településünkön is számos intézkedés született. A védekezés mellett kiemelten fontos az idősek, betegek ellátása. A legnagyobb feladatot most a szociális ágazatban dolgozó kollégáink végzik, akik a veszélyhelyzet kihirdetését követően továbbra is nap mint nap ellátják feladatukat.
Az Integrált Szociális és Egészségügyi Központ munkatársainak kiemelt szerepe van a Bordányban élő idősek ellátásában elsősorban a szociális étkeztetésben, a házi segítségnyújtásban, továbbá a tanyagondnoki szolgálat és a támogató szolgálat működésében.
Naponta jelenleg 124 főnek viszik ki az ebédet, egy átlagos napon 45-50 főnek oldják meg a bevásárlást vagy a gyógyszerek kiváltását. A tanyagondnoki szolgálat autói egy nap alatt közel 180 kilométer utat járnak be, hogy minden a falut körülölelő dűlőkben élőhöz eljussanak, valamilyen módon segíteni tudjanak. 
Szerencsére az idősek közül egyre többen maradnak otthon, és kérnek  segítséget, valamilyen támogatást. 
Mivel az önkormányzat illetve az intézmények kapacitásai végesek, örömmel veszik mindenféle segítséget! Jelentkezni a település honlapjáról is elérhető elektronikus űrlapon lehet.  (Az illusztrációnak használt kép tavaly készült Bordányban. Fotó: Gyuris János)

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.