AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. május 4., hétfő 11:26

Mindenki megjelent az érettségi vizsgán
Mosolyogtak, integettek egymásnak az előírt másfél méter távolságból a diákok hétfőn reggel az Ajkai Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium, Bánki Donát Intézményegysége udvarán. Szívesen megölelték volna a március 13-a óta nem látott osztálytársat, barátot, de tudták, nem lehet. Németh Sándor igazgatótól, és Csizmazia Csaba intézményegység-vezetőtől megtudtuk, mind a 73 végzős diák részt vesz a vizsgákon. Fél kilencre mindannyian meg is érkeztek. Az épületbe egyesével, kézfertőtlenítést követően léphettek be. Az iskola maszkokat is szerzett be, az viszont csaknem mindenkinek volt. A bejárati ajtóra a terembeosztást is kiírták, egy tanteremben 3-7 diák vizsgázott, nyitott ablaknál. A padon mindenkit a ballagásra rendelt tarisznya és lapunk Vén Diák melléklete várt. A vizsgázóktól és a tanároktól megtudtuk, nem mindenki búcsúzik még, sokan maradnak még egy vagy két évet újabb képesítést szerezni. Azt, hogy hányan maradnak szeptembertől bánkis diákok nem tudják, a jelentkezési határidő még nem zárult le. Ők még jövőre vagy utána ballaghatnak. A végzősöknek augusztus végén, ha lehetőség lesz rá, bankettet szerveznek.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.