AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. május 4., hétfő 11:28

Gyuris Mónika az év ajkai rendőre
Az év ajkai rendőre díszoklevéllel ismerte el Ajka Város Önkormányzata Gyuris Mónika rendőr főhadnagy, kiemelt főelőadó magas színvonalú, sok éves bűnmegelőző tevékenységét. Az oklevelet április 28-án adta át Szoboszlai Tibor rendőr alezredes kapitányságvezető,  és dr. Fellegi Norbert rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány.A kitüntetett rendőr 13 éve az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársa. Gyermekkorát Szegeden töltötte, diplomája megszerzését követően Budapesten kezdte a pályafutását, onnan került Ajkára. Pápa mellett él, onnan jár dolgozni. Férje Pápán rendőr, két fia Ajkán jár óvodába, az idősebb ősszel kezdi általános iskolai tanulmányait. Rendőri feladatköre sokrétű, hasznát veszi jogi asszisztensi, művelődés- és rendezvényszervezői tudásának is. Hozzá tartozik a családvédelem, a gyermek-, az ifjúság- és áldozatvédelem, azon kívül a megelőzés, ő látja el az iskola rendőre program koordinátori feladatait, valamint a médiával való kapcsolattartást. A lakossággal is jó kapcsolatot ápol. Rendszeresen tart előadásokat a Molnár Gábor Műhely Alapítvány sérült fiataljainak, az óvodásokat az Ovijárat keretében tanítja a szabályos közlekedésre, ősszel és tavasszal láthatósági mellényben gyakorolják a szabályokat, azon kívül az általános és középiskolákban is tart programokat. A nyugdíjasok biztonságára a kortárs segítői szolgálat szervezésével és munkájának segítésével figyel. Családi és gyermeknapokat, rendőrségi nyílt napokat szervez. Azon dolgozik, hogy a lakosság és a rendőrség közel kerüljön egymáshoz. Vallja, segíteni, megelőzni szeretne. Munkáját többször elismerték. Tíz éve minisztériumi kitüntetésben részesült. A bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes a DADA dohányzás, alkohol, drog, AIDS programban végzett sok éves tevékenységéért elismerésben részesítette Gyuris Mónikát, aki az elismerést dr. Töreki Sándor rendőr vezérőrnagytól vette át április 30-án a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság színháztermében.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.