BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. május 12., kedd 14:06

Online és távoktatási formákra váltott a pedagógusok egy része „A kultúra mindenkié” programban
A koronavírus-járvány elleni védekezés és megelőzés miatt kihirdetett veszélyhelyzet alapjában változtatta meg „A kultúra mindenkié” program megvalósítását. Az utolsó szakaszához érkezett a program, amikor is március 16-án bezártak az általános és középiskolák, pár nappal később pedig az óvodák. Így tehát a tanítási órán kívüli foglalkozások egy része online vagy távoktatásos formában valósul meg.

A kulturális központ Emberi Erőforrás Fejlesztés Operatív Program keretében nyert pályázatának utolsó szakasza idén február elsején kezdődött, és eredetileg 2020. június 30-án ért volna véget. A rendkívüli helyzetre való tekintettel az Irányító Hatóság három hónappal meghosszabbította a projekt megvalósítási idejét, így 2020. szeptember 30-ig valósítják meg az együttműködő oktatási/nevelési intézmények a tanítási órán kívüli foglalkozásokat. A hátra lévő négy tábor esetében nehezebb a helyzet, hiszen jelenleg a Kormány hatályos rendelkezései nem teszik lehetővé a táborok megszervezését és lebonyolítását. Az együttműködő intézményekben vállalták a foglalkozások megtartását a személyes találkozások nélküli módokon. Így van, aki facebookon keresztül tartja az órákat, van, aki távoktatásos formában kapcsolja be a tanulókat az informális foglalkozásokba a projektet felügyelő minisztérium által tett ajánlások figyelembevételével – számolt be Túri Andrea, a projekt szakmai vezetője és projektmenedzsere a koronavírus helyzet okozta kijárási korlátozás és a társadalmi távolságtartás projektre gyakorolt hatásáról.
A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló pályázatban az óvodásoknak tartandó foglalkozások esetében nehezebben kivitelezhető az online forma, viszont a meghosszabbított határidő reményt ad arra, hogy amennyiben szeptemberben normál módon megkezdődhet a következő tanév illetve nevelési év, akkor az elmaradt órák megtartásra kerülhetnek.

A projektben együttműködést vállaltak: Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola három intézményegysége – maga a székhelyintézmény; a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola Intézményegység (Zeneiskola) és a tarhosi intézményegység (Általános Iskola, Tarhos). Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola; Reményhír Intézmény Epreskerti Óvoda; Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium.         

A projektről bővebb információt a bekesikultura.hu honlap erre a célra kialakított aloldalán olvashatnak.
További információ kérhető:
Túri Andrea igazgató tel.: +36 20-400-2339 e-mail:bekesikultura@bekesikultura.hu

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.