AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. július 2., csütörtök 20:36

Erzsébet tábor kirándulással, foglalkozásokkal
Napközis Erzsébet táborban vesz részt az ajkain Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskola 60 alsó tagozatos diákja június 29 és július 3-a között. A naponta reggel 8-tól  délután 5 óráig tartó foglalkozást az alsó tagozatos tanítók szervezték. A táborban a hátrányos helyzetű gyermekek is részt tudnak venni, ugyanis a programok és a napi négyszeri étkezés ingyenes,  a szülőknek mindössze napi 100 forint  részvételi biztosítékot kellett befizetni az Erzsébet Alapítvány számára. A tábor témája a sport-és egészségtudatos életmód, hagyományápolás. Minden nap zenés reggeli tornával indul, majd önismeret fejlesztő, virológiai edukációs,  sport - és kézműves foglalkozás, terápiás kutyabemutató, táncház, mozi és uszoda látogatás, interaktív gyermekkoncert a Répa Retek Mogyoró és a Hársfa együttessel, valamint  virágültetés közül választanak a táboroztatók. Az együttlét kiemelt programja a hagyományőrzés, amelynek keretében kirándulnak  Nemeshanyban a vízimalomba,  majd felkeresik  Sümegen a várat, részt vesznek a lovagi tornán és egy  középkori diáklakomán. A  gyerekek örömmel vesznek részt a foglalkozásokon, amelyeken sokat tanulhatnak, a szülők hálásak a 6 pedagógusnak, hogy egy héten keresztül ilyen igényes programokat biztosítanak.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.