BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2020. július 10., péntek 08:44

Szándéknyilatkozat a Dél-budapesti kerékpárút megvalósításának támogatásáról
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete kifejezi azon szándékát, hogy a Dél-budapesti kerékpárosbarát fejlesztések elnevezésű projekt céljaival továbbra is egyetért annak ellenére, hogy annak megvalósításáról Budapest Főváros Önkormányzata, mint korábbi konzorciumvezető, 2020. június 24-én meghozott döntésével elállt. Kifejezi azt a meggyőződését, hogy a Dél-budapesti kerékpárúttal közvetlenül érintett három kerületben élő kétszázezer ember, és az azt potenciálisan használó további több százezer budapesti városlakó közös érdeke, hogy Csepel, Soroksár, illetve Pestszentimre lakosai kényelmesen, biztonságosan kerülhessenek kapcsolatba egymással kerékpáron úgy hivatásforgalmi, mint rekreációs céllal. Hangot kíván adni továbbá annak a szándéknak, hogy a rendelkezésre álló források ésszerű felhasználásával Budapest Főváros Önkormányzata nélkül, a két másik érintett kerülettel közösen, az eddigiektől eltérő finanszírozási konstrukcióban folytassák a megkezdett előkészítési munkát annak érdekében, hogy jelen szándéknyilatkozat mellékletét képező kerékpáros hálózati térképen bemutatott valamennyi beruházási programelem legkésőbb 2024-ig megvalósuljon. Felhatalmazza továbbá a polgármestert arra, hogy a Dél-budapesti kerékpárút beruházás folytatása, majd annak sikeres megvalósítása érdekében tárgyalásokat folytasson az érintett több kerület, Magyarország Kormánya, illetve az Európai Unió bármely olyan szervezetével, illetve képviselőjével, amely a beruházás céljaival egyetért, és annak megvalósítását hajlandó tevőlegesen is támogatni.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.