AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. augusztus 8., szombat 21:10

Üt az óra búcsúzóra
Öleléssel búcsúztak egymástól az ajkai Katica óvoda Bambi csoportjának a tagjai az egy hetes nomádiai tábor utolsó napján. Az óvodapedagógusok is megöleltek minden kisgyermeket, mielőtt végleg elengedték a kezüket. Az iskolába indulók az óvodában töltött 3 vagy 4 év alatt számos ölelést kaptak, de ez más volt. Benne volt a büszkeség és öröm, hogy ők kísérhették végig őket az iskolaérettség útján, a féltés, az aggódás és az elválás fájdalma. Tudták, hogy egyszer eljön ez a pillanat, készültek is rá mióta a veszélyhelyzet után ismét járhattak óvodába. De ott és akkor megélni azt, hogy többet nem lesz közös játék, meseolvasás, egészen más. A kisgyermekek talán fel sem fogták ott a Nomádiában augusztus 7-én, hogy valami visszavonhatatlanul véget ért. Már csak az emlékeikben él a csoportszoba, a mesesarok, az óvónéni kedves mosolya. Szeptembertől már a tanító néni fogja a kezüket és vezeti be őket a betűk és számok világába. Azon a meleg nyári délutánon nem csak a 28 Bambi búcsúzott, hanem két óvodapedagógus is. Nagy Magdolna már korábban nyugállományba vonult. Ő nem tudott részt venni az ünnepségen, de emlékbe küldött a gyerekeknek katicás kavicsot. Pintérné Szukics Júliától a szülők és a gyermekek virággal köszöntek el. Köszönetet mondtak Etzl Tiborné és Farkas -Novák Tamara munkájáért is. A csoport tagjai bemutatták a szülőknek és a nagyszülőknek azt, hogy milyen tudással indulnak az iskolába. Énekeltek a farsangról, verset mondtak a természetről, az állatokról. A műsor végén minden ballagó tarisznyát kapott, mint a nagyok, benne óvodai emlékkel,  ceruzával, pénzzel és pogácsával. Az ünnepség lezárása után lementek tutajozni az egyforma bambis pólójukba, aztán szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.