AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. szeptember 27., vasárnap 15:04

Kirakat tárlat a szabad alkotás jegyében
A művészet a hétköznapok része, amely képes összehozni a nyitott, a szépre és az értékesre fogékony fiatalokat, felnőtteket, időseket. A művészi kifejezés alapja a szabadság, a szabadon gondolkodás, amelyet egy társadalom sem korlátozhat. 
Szép példa erre a  Dorner László alpolgármester, az Óváros és a Bányásztelep önkormányzati képviselője és barátai által kilencedik alkalommal megszervezett Kirakat tárlat. A Frankel Leó utcában és környékén levő üzletekben az idén ismét az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagjainak az alkotásait, valamint a Mobilitás hét rajzpályázatának nyertes munkáit tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 24-től október 8-ig. A kiállító művészek, Albertné Baptsán Éva, Gombosi Mariann, Koronczai Márti, Lászlóné Horváth Éva, Horváth Zoltán, Németh Ferenc, Ozorai Sándor, Ozorai Sándorné, Papp Béla, Szücs Wagner Magdolna, Varga György, M. Mester Katalin, Várhidi Éva építész. A megnyitó ünnepségen Dorner László köszöntőjében elmondta,ha szeptember vége, akkor kirakat tárlat, ezt ma már nem csak az óvárosiak várják és tartják számon, hanem érkeznek más városrészekből is. Összejönnek mindazok, akik megértik és szeretik a művészet szabadságát. Évről-évre egyre nagyobb az érdeklődés, és mindig több a gyermek és a fiatal. A boltok tulajdonosai és az alkotók a kirakat berendezésekor kompromisszumot kötnek, hogy olyan helyet válasszanak, ahol az alkotás is jól mutat, és a bolt készletének pár darabja is elfér még. Az alpolgármester köszönetet mondott a zenét szolgáltató Bodza együttesnek Szélessy Balázs együttesvezetőnek és a tagoknak, köszöntötte Várhidi Éva építészt, aki tusrajzainak a Marcipán cukrászda adott helyet. 
Az alpolgármester köszönetét fejezte ki Varga Andreának, a Kristályvölgy Egyesület vezetőjének, Tóth Gergelynek és Baracska Viviennek, valamint a Dorner öntöde munkatársainak a lebonyolításban végzett munkát és az anyagi támogatást és Csiza Ferencnek a segítséget, az Üveggyári Nyugdíjas Klub tagjainak a süteményt és a kínálást. 
Ajka Város Önkormányzata támogatja a művészeket, a művészeti közösségeket,  akik szabadon, a saját gondolataik, elképzeléseik alapján hoznak létre alkotásokat. Városunkban rendszeresek a kiállítások, a közösségi terekre, köztéri alkotások kerülnek, a legutóbb átadott a bódéi körforgalomba felállított arany almafa. Az alkotás szeretete a szabad gondolkodás gyermekkorban alakul ki, és egész életen át meg kell őrizni.
Dorner László hozzátette, az önkormányzat az idén is meghirdette a Mobilitás hét alkalmából a rajzpályázatot óvodások, általános és középiskolások részére. A győztesek a Kirakat tárlat megnyitóján vehetik át az ajándékukat, amelyet a támogató vállalatok ajánlottak fel. Köszönetet mondott az alkotásokat beküldött gyermekek felkészítéséért a szülőknek és a pedagógusoknak. Az óvodásoknál Adorján Adél (Patakparti) lett a legjobb, a második helyen Schwarcz Regina (Katica) végzett, a harmadikon Molnár Buda (Hétszínvirág), különdíjat kapott Mentes-Fekete Bori (Patakparti). Az alsó tagozatosoknál Orsós Liliána Dorina (Fekete-Vörösmarty), Novák Dóra (Eötvös-Kossuth), Baráth Bátor Levente (Csodavár) lett a sorrend, különdíjat kapott Németh Nóra (Fekete-Vörösmarty). A felső tagozatosok közül Moncsán Petra (Laschober), Vecsei Bora (Eötvös-Kossuth), Palkovics Adél (Bródy) szerepelt a legjobban, különdíjban részesült Neibor Richárd (Molnár Gábor). A középiskolások győztese Szlotta Rebeka, a második helyezett Fülöp Csongor, a harmadik Tokolics Aisa, különdíjas Katona Bianka, mindannyian a Bródy gimnázium diákjai. 
A csoportos rajzok beküldői közül a Csodavár általános iskola diákjai, a Patakparti óvoda a Vuk illetve a Csigabiga csoportja, valamint a Vizikék és Zöldikék óvodások kaptak ajándékot. A dijazottakat a Dorner öntöde látta vendégül egy általuk választott süteményre a Marcipán cukrászdában.
A díjak átadását a tombolasorsolás követte. Egy-egy kepet ajánlott fel,  Ozorai Sándor és felegé Ilona, Papp Béla és Koronczai Márt. Ozorai Sándor, aki feleségével együtt alkotóként is jelen van, először a felesége, majd a saját sorsolásra felajánlott alkotását nyerte volna meg. Természetesen új számot húztak. A nyertesek boldog mosolya elárulta, hogy minden alkotás jó helyre került. 
A Bodza együttes az alkalomhoz illő dalokkal szórakoztatta az érdeklődőket. A nyugdíjas klub tagjaitól a házi sütemény mellé jó szót és mosolyt is kapott mindenki. A megnyitó után senki nem sietett, leültek beszélgetni vagy elindultak, hogy megnézzék a kirakatokban a képeket.
Az alkotások a Május 1 tér, a Sport utca, a Frankel Leó utca, a Móra Ferenc utca és a Puskin utca üzleteinek a kirakatában láthatók. A tárlaton részt vevő vállalkozások, Duál-Tech, Ajándék és Virágbolt, Gézengúz Bababolt, N-Transz utazási iroda, Valika virág és ajándékbolt,  Kigyó gyógyszertár, Margaréta háztartási bolt, Pedikűr, Manikűr, Műköröm Nagy Zsanett, Elektromos szervíz és szaküzlet, Marcipán cukrászda, Outlet háztartási gépek, 100-Láz vegyes bolt Farkas Csaba. Az alkotások október 8-ig láthatók.


 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.