BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. november 4., szerda 08:52

Helyi elismerések - Dr. Ferencz Csaba űrkutató Békés Város Díszpolgára lett
Idén rendhagyó módon kerültek odaítélésre és kerülnek átadásra Békés város kitüntetései. Békés Város Képviselő-testülete idén a koronavírus-járvány elleni védekezés első hulláma miatt március helyett a szeptemberi ülésen döntött a kitüntetett személyekről. Békés Város Díszpolgárává választották Dr. Ferencz Csaba villamosmérnök, űrkutatót, a Magyar Tudományos Akadémia műszaki tudományok doktorát.

Dr. Ferencz Csaba villamosmérnök, űrkutató, jelenleg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem egyetemi magántanára, a magyar űrkutatás egyik megalapítója. Tanulmányait a békési Szegedi Kis István Gimnáziumban folytatta, hálás köszönettel emlékszik vissza a gimnázium akkori igazgatójára, Polgár Lajosra. A Magyar Tudományos Akadémia több bizottságának és albizottságának tagja volt, és jogutódjainak mind a mai napig tagja. A hazai űrtevékenység korszerű átszervezése óta tagja volt a magyar űrtevékenységet irányító Űrkutatási Tudományos Tanácsnak és a Magyar Űrkutatási Tanács elnöke volt. Tagja a Filozófiai Társaságnak, részt vesz a Híradástechnikai Tudományos Egyesület, a Magyar Asztronautikai Társaság és a Magyar Atlanti Tanács munkájában is.

A testület Békés Városért kitüntetésre érdemesnek találta Ásós Géza vállalkozót, aki hosszú éveken át Békés város gasztronómiai kultúrájának feltárásáért, annak erősítéséért és népszerűsítéséért dolgozik az ország első cigány éttermének, a Kira Vendéglőnek az üzemeltetésével. Szintén Békés Városért kitüntetést kap Balázs Imre, a Békés város nyugdíjas civil közösségeiért végzett tevékenységéért, valamint Kis-Kovács Károly, a Békési Diákok Atlétikai Clubjának edzője, aki évtizedeken át Békés város atlétikai sportjáért és a sportág békési utánpótlás-neveléséért fáradozik számos sportsikerrel a háta mögött. A Békési Kisgazdakör Civilek a Városért elismerésben részesült. Városunkban ez az a szervezet, amely Békés agrárszektoráért fejti ki tevékenységét, a hagyományok ápolásáért szervezi évről-évre az eseményeit.

A 2019. évi sportteljesítményeik alapján három sportoló kapta meg az Év Sportolója elismerést: Dénes Ádám kézilabdázó, Balogh Ágnes Kyra asztaliteniszező és Fekécs Szilárd súlyemelő. Az általuk képviselt sportegyesületeknek is szívből gratulálunk!

2020. jubileumi évforduló is egyben, hiszen 30 évvel ezelőtt, 1990. március 25-én és április 8-án tartották Magyarországon az első szabad, többpárti parlamenti választást, amelyen Békés országgyűlési képviselője Dr. Pásztor Gyula lett. Ugyanebben az évben szeptember 30-án és október 14-én volt az első szabad önkormányzati választás, amelyet akkor még kétfordulós rendszerben bonyolítottak le. A rendszerváltás után megalakult első képviselő-testületre emlékezett Békés Város jelenleg regnáló testülete. Az alakuló ülésen megválasztott képviselők Kökéndy József polgármester, Beszterczey András, Beszterczey Andrásné, ifj. Békési Zoltán, Csatári Béla, Dr. Csiby Miklós, D. Varga László, Domokos Mihály, Dr. Farkas István, Dr. Gosztolya Ferenc, Jenei Sándor, Öreg Péter, Dr. Tóth Attila Árpád, Verbai László, Kugyelka János, Pallag László, Pásztor János, Pocsai Ferenc, Tamási Ferenc. Sajnos többen közülük már eltávoztak az élők sorából, ám mindannyiukra együtt az ünnepi képviselő-testületi ülésen szeretett volna emlékezni Békés Város Önkormányzatának jelenlegi képviselői. A koronavírus-járvány jelenlegi helyzetére való tekintettel és a kitüntetettek, a hozzátartozóik és az érdeklődők egészségének védelme érdekében a városvezetés úgy döntött, hogy a díjak átadását nem nagy tömeget megmozgató rendezvény keretében, hanem személyesen fogja átadni Kálmán Tibor polgármester.


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.