KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. november 10., kedd 17:21

Gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb – átadták a Kaposvári Közlekedési Központot
A somogyi megyeszékhelyen épült meg hazánk első intermodális csomópontja, amely korszerű lehetőséget kínál az utasoknak arra, hogy gyorsan és biztonságosan szálljanak át az egyik közlekedési eszközről a másikra. A tervezett ünnepség helyett sajtótájékoztató keretében adták át a Németh István Program legnagyobb, 17 milliárd forint értékű városon belüli fejlesztését.


– Öt évvel ezelőtt, éppen ezen a napon várostörténeti pillanat részesei voltak a kaposváriak. Akkor adtuk át a teljes egészében megújult buszflottánkat – mondta Szita Károly. Kaposvár polgármestere hozzátette: az új buszok szimbólumai lettek a városépítő törekvéseknek, annak, hogy Kaposvár egy büszke, sikeres korszakba lépett. – Óriási lépést tettünk, de már akkor jeleztem: ez csak a kezdet. Merthogy 2015 őszén nem csupán a buszcsereprogram hozott történelmi pillanatot, hanem az is, hogy megállapodást köthettem Orbán Viktor miniszterelnök úrral arról, hogy Kaposváron is megkezdhetjük az évszázad beruházási programját – hangsúlyozta a városvezető.
Kaposvár óriási összeget, több mint 180 milliárd forintot fordíthatott erre a célra. Erősítette a helyi gazdaságot, a kultúrát, a sportéletet, és javította a közlekedés feltételeit is. A Modern Városok Program, illetve a Németh István Program keretében Kaposvár történetének eddigi legnagyobb fejlesztését hajtotta végre az önkormányzat, mégpedig azért, hogy a kaposváriak jobban élhessenek.
– Elkészült a 67-es gyorsút, újjáépítettük a Csiky Gergely Színházat, busztelephelyet, versenyuszodát és arénát építettünk. Kialakítottunk egy új belvárosi okosparkot, fejlesztettük a közszolgáltatásainkat. És hozzáláttunk a Kaposvári Közlekedési Központ megvalósításához is, mivel ezen a területen naponta 32 ezer ember fordul meg. Gyorsabbá, biztonságosabbá és kényelmesebbé tettük a közlekedést – sorolta Szita Károly, aki azt is bejelentette: egy város soha nincsen kész, ezért az önkormányzat folytatni fogja a fejlesztéseket.
– A hosszú előkészület után a mai nappal használhatóvá váló beruházás révén a kaposváriak és a környező településen élők egy magasabb színvonalú szolgáltatást vehetnek igénybe – fogalmazott Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója. A beruházó méltatta és példaként emelte más városok elé is az ország első, Kaposváron megvalósult intermodális csomópontját.
– Jó és hatékony közlekedés nélkül nem beszélhetünk élhető és versenyképes városról, térségről és országról sem – mondta a MÁV és a Volán-csoport elnök-vezérigazgatója. Dr. Homolya Róbert szerint Kaposváron olyan csomópontja alakult ki a gyalogos, a kerékpáros, a közúti és a vasúti közlekedésnek, amellyel sokkal vonzóbbá válhat a közösségi közlekedés. A beruházás alakulását folyamatosan nyomon követő egykori államtitkár gratulált a város polgárainak, hogy hittek ebben a beruházásban, majd azt kérte, éljenek is a már meglévő lehetőségekkel, hiszen a közösségi közlekedést használva élhetőbb lesz a város.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.