AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. november 16., hétfő 14:39

Az igazolt versenyzők edzhetnek az uszodában
A Cápa vizilabda klub és a Rája úszóklub versenyengedéllyel rendelkező sportolói vehetnek részt az uszodai edzéseken Ajkán. A november 11-től hatályban levő kormányrendelet egyértelműen kimondta, hogy az uszodákat be kell zárni, aztán történt egy lazítás ami azt eredményezte, hogy a sportolóknak lehetőséget kell biztosítani többek között az uszoda használatra.Johanidesz Sándor, a Kristályfürdő Kft. cégvezetője kérdésünkre elmondta,  ez konkrétan azt jelenti Ajkán, hogy a két klub versenyzői  hétfőtől péntekig délután 3 és 6 óra között vehetnek részt az edzéseken szigorú rend szerint. Hétvégén ők sem látogathatják a létesítményt. Még a medence használatának az idejét is megosztották, így három órától négyig  csak a Rája használja, négytől ötig mind a kettő szervezet, öttől hatig csak a Cápa versenyzői edzenek. A sportolók számára is kötelező a szigorú szabályok betartása, az edzők megvárnak mindenkit, együtt mennek be, majd az edzés végén ugyanúgy egyszerre hagyják el az épületet. Előírás a papucs használata, a maszk viselés, a hőmérséklet mérés valamint a fertőtlenítés. Johanidesz Sándor véleménye szerint vagy központilag azt kellett volna mondani, hogy senki nem látogathatja az uszodát, vagy pedig mindenki számára lehetővé kellett volna tenni azt. A hiradásokból köztudott, hogy a járványveszélyes időkben is a legbiztonságosabb hely az uszoda a víz vegyszerezése miatt. 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.