AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. január 7., csütörtök 22:36

Ágazati alapvizsga a felnőttképzésben
Először tesznek ágazati alapvizsgát a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikuma és Kollégiuma felnőttképzésében részt vevők Ajkán. Ahhoz, hogy tovább folytathassák tanulmányaikat, sikeres ágazati alapvizsgát kell tenniük. A 14 szakács és 20 szociális területen tanuló elméleti, prezentációs, valamint gyakorlati vizsgán bizonyítják felkészültségüket. A szakácsok témája a térség jellegzetes ételei, a gondozóknak arról kell beszámolniuk, hogy miért ezt a szakmát választották. Szaniszló Edit igazgatótól megtudtuk, hogy a képzésben részt vevők az első részben széles körű ágazati alapismeretekre tesznek szert, amelyet az alapvizsga zár le. Ez egy állami vizsga, amely a munkavégzéshez szükséges szakmai alaptudást országosan egységes eljárás keretében méri. Elsőként a tanulmányaikat 2020. szeptemberében megkezdők tesznek ilyen vizsgát. A szakács valamint a szociális  gondozó és ápoló képzés egy éves, a tanulók októberben kapják meg a szakmai bizonyítványukat. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.