BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2021. február 2., kedd 15:34

Segítség a II. kerületi vendéglátóhelyeknek - ingyenes megjelenés a Budai Polgárban
Látjuk, hogy a koronavírus-járvány miatt önhibájukon kívül milyen nehéz helyzetbe kerültek a vendéglátóhelyek, ezért igyekszünk minél több módon, minél hatékonyabb segítséget nyújtani.
Ezért szeretnénk megjelenési lehetőséget biztosítani a vendéglátóhelyeknek a Budai Polgárban és a kerület weboldalán. Az ingyenes megjelenés biztosításával az a célunk, hogy a vendéglátósok és a vendégek kapcsolatban maradhassanak egymással, és gördülékenyebb legyen az újranyitás.
Már az első hullám idején támogattuk a helyi vállalkozásokat kamatmentes fizetési halasztással, és indokolt esetben csökkentettük vagy elengedtük az önkormányzat tulajdonában álló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját, hogy ezek a vállalkozók a lehető legkevesebb kárral vészelhessék át a nehéz időszakot.
2021-ben a II. kerület Önkormányzata egész évben elengedi a vendéglátóhelyek teraszai után fizetendő közterület-használati díjat. Amint a kormány döntése alapján legalább a teraszok kinyithatnak, ezzel is tudjuk támogatni az újraindulást és a talpra állást.
Most pedig az önkormányzata és a Budai Polgár várja olyan II. kerületi vendéglátóhelyek jelentkezését, amelyek vállalnak a II. kerületben házhoz szállítást vagy elviteles kiszolgálást biztosítanak.
Néhány mondatos bemutatkozásukat elérhetőségeikkel együtt ingyenesen megjelenítjük a február végi Budai Polgárban, valamint a II. kerület honlapján összegyűjtve. Kérjük, rövid bemutatkozásukat, elérhetőségeiket küldjék el a szerkesztoseg@budaipolgar.hu e-mail-címre!

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.