AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. február 19., péntek 09:36

Éjszaka kiemelten figyelik a parkoló gépkocsikat
Rongálást előzött meg Magas Géza, az ajkai polgárőr egyesület elnöke. Egy polgárőr akkor is figyel, ha nem járőrszolgálatot lát el, hanem kutyáját sétáltatja. A belvárosban a Verseny utcában végezte kedvencével a szokásos esti sétát, amikor fiatalokból álló öt tagú társaságra figyelt fel. Jókor érkezett, ugyanis, mint látta, a négy fiú és egy lány épp egy, az utcán parkoló gépkocsi ablakát készült betörni. Sietett feléjük, amikor meglátták őt, menekülni próbáltak. Magas Géza utánuk eredt, majd megmagyarázta nekik, hogy amire készültek az nem diákcsíny, hanem bűncselekmény. A gépkocsit másnap reggel sértetlenül találta a tulajdonosa. Magas Géza gyakran lát el járőrszolgálatot. Az egyesület 32 tagja egymás között osztja be a szolgálati időpontokat. Úgy szervezik, hogy jelenlétük ne legyen kiszámítható, bármely napszakban bárhol felbukkanhassanak. A kijárási korlátozás életbe lépése óta este 8 órától hajnali 5 óráig kiemelten figyelik a közterületen parkoló gépkocsikat. Tapasztaltak olyant is, hogy a tulajdonos résnyire lehúzva felejtette az ablakot, úgy hagyta éjszakára a kocsiját. Ekkor megpróbálják megkeresni a tulajdonost és figyelmeztetik. Ugyancsak gyakran megfordulnak az üzletek környékén. Tapasztalatuk szerint az ajkaiak szabálykövetőek, 8 óra után elnéptelenednek az utcák, csak azok tartózkodnak ott, akik munkába mennek vagy más okból indokolt, hogy elhagyják az otthonukat. Az utcán élő hajléktalant sem lehet látni a városban. Többen szállón élnek, mások nem lakás céljára szolgáló helyiségben. A polgárőrök a város különböző részein élnek, így tudják, hol él beteg vagy nagyon idős ember, aki főként a téli hidegekben segítségre szorulhat. Járőrszolgálat közben hozzájuk is benéznek, ha kell, fát vágnak, behordják vagy akár be is fűtenek. A lakosságtól is kapnak értékes információkat, értesítik őket, ha valami szokatlant tapasztalnak. Támogatja őket a város önkormányzata. Irodát is kaptak a városháza negyedik emeletén, valamint együttműködnek a helyi rendőrkapitánysággal. Nemrég járókelőket zaklató fiatal férfit jelentettek be a rendőrségnek. A messziről érkezett férfi időseket, kisgyermekes édesanyát illetett durva kifejezésekkel, majd egyik bevásárlóközpont parkolójában kéregetett. Mindez a lakókban félelmet keltett, ezért intézkedtek azonnal.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.