AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. június 26., szombat 09:07

Átadták a megújult padragkúti művelődési házat
Megújult, korszerű technikával felszerelt színházteremben élvezhetik a kulturális programokat Padragkút városrész lakosai. Az épület felújítására  az elmúlt 2 évben 40 millió forintot fordítottak. Az összegből megújult a vizesblokk, a büfe előtere, a fűtési rendszer és a nagyterem. A Civil Fórum Padragkútért Egyesület által beadott pályázaton elnyert csaknem 8 millió forintból megújult a villamos hálózat, a hang-és fénytechnika, a nyílászárók árnyékolása, beszereztek új színpadi függönyöket, összecsukható asztalokat és szekeket. A Padragkúti Művelődési Ház színháztermének felújítása elnevezésű projekt zárását követő átadási ünnepségen vettek részt az érdeklődők, a művészeti csoportok tagjai június 25-én. Ünnepi köszöntőjében Schwartz Béla polgármester bejelentette, hogy a jövő évben új verseny indul, a modern Ajka. A városban 4-5 évente hívják versenyezni a közösségeket, a városrészeket. Az előző 2 a múltról, a város történetéről szólt, a következő a jelenről. A programban többek között figyelembe veszik a színházba járók számát, valamint azt, hányan használnak internetet. A polgármester hozzátette, szépül a városrész, megújul a Málna, a Kodály és az Ipar utca. Egyre vonzóbb is, amelyet is bizonyít, hogy 1 év alatt 8 telket adtak el, ilyenre eddig még nem volt példa. A Tavasz utcai telkekre túljelentkezés van, lehet, hogy licitalni kell. A kerékpárút megépítését a lakosság leszavazta, mert a csapadékvíz elvezetés megoldását fontosabbnak tartotta. A polgármester megfogalmazta, hogy az iskola ügye elszomorítja, az intézménybe egykor 250 diák tanult, ma pedig mindössze 13. Egy fórumon 2 éve megkérdezték a lakosságot, miért csökken a diákok száma, azt a választ kapták, hogy a családok átmeneti otthonában élők gyermekei miatt. A város megvásárolta az épületet, az intézmény elköltözött, az iskolában a létszám tovább csökkent, ebből látszik, a kérdésre nem a valós válasz érkezett. Az iskola állami fenntartású, kérték a tankerület segítségét, de nem sikerült megfordítani a tendenciát. Schwartz Béla kérte a padragkútiakat, hogy tekintsenek optimistán a jövőbe, lesz még örömben részük bőven. Szeptember első hétvégéjén ott tartják a Bányásznapot, akkor adják át a bányakertet is. Róka József, a Civil Fórum Padragkútért Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, hogy a beruházás növeli a városrész népességmegtartó erejét, szolgálja a szabadidő hasznos eltöltését, a bányász kultúra szellemi és tárgyi örökségének a megőrzését, a több évtizedes kulturális és hagyományőrző csoportok színvonalasabb működését. A kultúra által a helyi közösségek megerősödnek. A kulturális programban közreműködött Ramasz Lászlóné, Pozsonyi Csenge, Vörös Jánosné, Bíró Józsefné, az Ajka-Padragkút táncegyüttes valamint az úrkúti Orfeum társulat.Az ünnepségen hirdették ki a szervezők a Magyar Találmányok a Mindennapokban dobostorta készítő verseny eredményét. A Magyar Feltalálók Napja, június 13-a alkalmából kérték az ajkaiakat, hogy készítsék el a jellegzetes magyar édességet. A tortát nem ehető anyagból kellett kivitelezni, így készültek textíl illetve papír alapanyagból. A nagy dobostorta kihívás legkreatívabb készítője a Hétszínvirág óvoda közössége volt, egy jelmez tortát adtak be, amelybe bele is lehet bújni. Az első helyezést  a Szivárvány óvodából Bodó Lászlóné és Szalainé Trombitás Katalin érdemelte ki, második lett Harczi Ilona, harmadik Valler Jánosné. Különdíjat kapott a Patakparti óvodából Szikráné Németh Annamária. Az értékelésnél a Kristály cukrászdából Patakfalvi Andrea volt a szervezők segítségére. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.