AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. szeptember 1., szerda 16:38

Egymás kezét fogva táncoltak a kollégiumi gólyatáborban
Egyenpólóban, egymás kezét fogva táncoltak kedden reggel az iskola aulájában a kollégiumban előző nap délután beköltözött kilencedikes diákok. A Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikuma és Kollégiuma az idén is gólyatáborba várta őket a vakáció két utolsó napján. A cél, hogy a távolról érkezettek ismerkedjenek a kollégiumi életformával, egymással, nevelőikkel, akikkel a következő 3 - 4 -5 évben több időt töltenek, mint a családjukkal. Hétfő kora délután ismeretlenként, szüleik társaságában lépték át az iskola kapuját, kedden reggel már tudták egymás nevét, közösen táncoltak az összetartozás jegyében. Bruzsa Kata kollégiumvezető kérdésünkre elmondta, hogy 22 kilencedikes költözött be a kollégiumba és kezdi meg középiskolai tanulmányait. A tanulólétszám egyre nő, így a kollégiumi ellátásra is nő az igény. A diákok több megyéből érkeztek. Azt, hogy milyen az élet a kollégiumban, mindannyian tudják, vannak, akik nagyobb testvér vagy szülő élményei alapján, másoknak barátok, idősebb iskolatársak meséltek arról. Az ok, hogy miért a Szent-Györgyibe jelentkeztek, többféle. Sokan vettek részt a nyílt napon és az élményeik alapján gondolták úgy, hogy ide adják be a jelentkezési lapjukat, mások ismerőseiktől hallottak az iskola falai között folyó munkáról. Mester Lili Napsugár Nemesszalókról érkezett és rendésznek tanul. Várta, hogy megismerkedjen a leendő társakkal, kíváncsian és örömmel érkezett. Családjában volt már kollégista, tudja, mi vár rá. Jól fogja érezni magát. Esze Beatrix Jázmin kisgyermekgondozó lesz és Balatonfüredről költözött be. Megtudtuk tőle, hogy vidáman telt az első nap, az első este. Bruzsa Kata elmondta, hogy a diákok a délutáni felkészüléshez is kapnak tanári segítséget, és arra is törekszenek, hogy élményekben is gazdagodjanak, szerveznek számukra kirandulást, egyéb szabadidős programokat. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.