AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. november 17., szerda 10:17

Ajándék szeretettel a Molnár Gábor alapítványtól
Színes kosarak, tároló dobozok sorakoznak a Molnár Gábor Műhely Alapítvány polcain. A  foglalkoztatottak már  októberben elkezdték az ajándéktárgyak készítését. A szép, igényesen kidolgozott tárgyak alapanyaga papír, amelyeket régi kiadványok felhasználásával készítenek. A lapokat pálcikára feltekerik, a doboz alját kemény papírból kivágják, majd a tekercseket fonják nagy odafigyeléssel, pontossággal. Miután elkészült, különféle színekkel lefestik, van, amelyik tetejére vagy aljára textilből kivágott képet ragasztanak. Egy tárgyon napokig dolgoznak, és együtt örülnek, miután elkészült. A tevékenységet évek óta gyakorolják, kitapasztalták, hogyan a legcélszerűbb. A végeredmény egyedi, és újrahasznosított, anélkül ugyanis az alapanyag a szelektív hulladékgyűjtőbe kerülne. Szabó Marianna rehabilitációs tanácsadótól megtudtuk, munka sok éves tapasztalat alapján folyik, a csoportvezetők már tudják, ki mely területen tud leghatékonyabb dolgozni, így miközben készítik a tárgyakat, ők maguk is élvezik a tevékenységet. A levendula illatpárnákat is keresik a vásárlók. A foglalkoztatottak vegyszermentes termelést folytatnak az alapítvány udvarán, amelynek keretében többek között levendulát is termesztenek. A megszárított növényt illatpárnákba töltik. A szőnyeg és lábtörlő szövéssel egész évben foglalkoznak. Ma már kérésre a megajándékozott nevét is beleírják, amelyet újabb kísérletezés, tervezés, tanulás előzött meg. Szabó Marianna elmondta, hogy visszatérő megrendelőik vannak, aminek örülnek a dolgozók, mert visszajelzés számukra, hogy értékes tevékenységet végeznek. Ez erősíti a hasznosságtudatukat, növeli a társadalmi elfogadottságukat, ugyanis sokan megtapasztalják, ők is ugyanolyan dolgozó, törekvő emberek, mint az egészségesek. Aki szeretne karácsonyra az általuk készített tárgyakból vásárolni, keresse fel őket. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.