BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2022. március 19., szombat 10:40

Tudták, hogy dr. Lengyel Árpád nemcsak a Titanic utasait mentette, hanem II. kerületieket is gyógyított?
Méghozzá a Kapás utcai rendelőintézetben, ahol a fül-orr-gégészet  osztályvezető főorvosaként dolgozott. 
 
Buda régi adósságát törlesztettük azzal, hogy pénteken, születésének 137 évfordulója előtt egy nappal  leleplezhettük  dr. Lengyel Árpád emléktábláját a Kapás utcai rendelő bejáratánál.
 
A Titanic utasait mentő Carpathia hajóorvosa, aki 26 éves korára több száz ember életét mentette meg, és vívta ki bátorságával a világ tiszteletét, itt dolgozott a II. kerületben. 
 
Igazi életmentő volt: ha kellett egyetlen éjszaka alatt mentett meg több száz embert, miközben egész életét betegek ezreinek ellátásával töltötte.
 
Emléktáblája a II. kerületben ugyanúgy felhívja a figyelmet a hős hajóorvosra, mint ahogy emlékeztet a betegek sokaságát gyógyító főorvosra, és arra, hogy hálával és tisztelettel tartozunk ma is valamennyi egészségügyi dolgozónak, akik a világjárvány idején is gyógyítottak, szűrtek és ellátták a betegeket.
 
Köszönöm, hogy az emléktábla leleplezésén velünk tartott Völgyi Péterné dr. Reich Márta, dr. Lengyel Árpád unokája és családtagjai, Debrődi Gábor, a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatója, Bauer József első osztályú tengerészkapitány, Rácz Zoltán a Magyar Tengerészek Egyesületétől és a II. Kerületi Egészségügyi Szolgálat dolgozói!


Őrsi Gergely polgármester

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.