AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. április 14., csütörtök 11:11

Húsvéti mosolyünnep az Óvárosban
A mosolynak is van vásárlóértéke, és ami annál is fontosabb, lelkileg töltekezünk mások mosolyából. Harmadik éve érezték mindezt az Óvárosi húsvét résztvevői. Dorner László alpolgármester, az Óváros és a Bányásztelep önkormányzati képviselője barátaival rendezte az ünnepváró programot április 13-án. Az elmúlt két évben a pandémia idején csak a program helyszínét, a Frankel Leó sétányt öltöztették ünnepi díszbe. A program a generációk találkozása is. A délután az óvodások szereplésével kezdődött. A Zöldikék óvodások locsolóverset mondtak, a zöldágjárást mutattak be, amelyeket Marton Lívia és Erdősi-Török Dóra tanított be. Marton Lívia óvodavezető helyettes kérdésünkre elmondta, hogy a Csosszantók Tehetségműhelybe járó kicsinyek nagy szeretettel készültek, és örülnek, hogy ismét bemutathatták a tudásukat. Őket követte a Vizikék óvoda Gumimaci Tehetségműhelyének a nyuszitánca, amelyet  Csonkáné Krützner Márta és Polt Cintia tanított be. Ők erre az alkalomra tanulták be a nagy tapssal jutalmazott darabot. Az Üveges nyugdíjas klub tagjai ajándékkal készültek minden szereplő kisgyermeknek, akiket a húsvéti süteményekből is megkínáltak. Soós Ferencné klubvezetőtől megtudtuk, hogy mind a 24 tag sütött, azon kívül sonkával, kaláccsal, tormával is készültek. Évek óta kínálják a vendégeket Dorner László rendezvényein. Örömmel fogadják a felkérést, és szeretettel készülnek. Jó érzés, hogy hozzájárulhatnak egy rendezvény sikeréhez. A résztvevőket Schwartz Béla polgármester köszöntötte, aki  elmondta, hogy a járvány, a bezártság, a szomorúság után jó ismét együtt lenni. Dorner László a városban az elsők között indította újra rendezvényeit. A húsvét mindenkinek mást jelent, van, aki azért várja, hogy a böjtöt követően ismét jól lakhasson tojással, sonkával, mások a locsolkodást szeretik. 
A sétányt ismét Ozorai Sándor alkotó munkái díszítik, aki fára festett húsvéti tojást, nyulakat, és nem hiányozhatott az Óváros felirat sem, amely előtt ismét sokan szelfiztek. Az alkotótól megtudtuk, hogy egy hétig dolgozott a dekoráción, amely az ünnepek alatt kint lesz. A gyerekeknek már az Óvárosba megérkezett a nyuszi. Horváth Csaba lufihajtogatótól mindenki kapott ajándékot. A tér sarkában hamar hosszú sor alakult ki. Csupa mosolygó, vidáman beszélgető, izgatottan várakozó kisgyermek, szülő, nagyszülő. Nyoma sem volt a feszültségnek, nem sietett senki. Horváthné Lipthay Anita arcfestő mindenkinek a kérése szerint rajzolt valami vidámat. A legkisebbek húsvéti mintákat színeztek Ozorai Sándor és felesége, Ozorainé Bali Ilona segítségével. A másik asztalon a város legidősebb lakóinak közössége készült ajándékkal a legfiatalabbaknak. A Méltó Élet Esélye Idősek Otthona gondozottjai tojásra ragasztottak nyuszifület, és amelyik gyerek kifestette, megkapta a tojás és választhatott mellé egy textílből készített ünnepi díszt. Mihályi Melinda intézményvezetőtől megtudtuk, hogy az idősek részt is vesznek a programon. Helyes Zoltán a közeli üzletek kirakataiban mutatkozott be alkotásaival. Horváth Imre saját borát ajánlotta fel kínálásra, az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület Péntek Vendel vezetésével lézerlövészetre várt mindenkit.
Az elmúlt több, mint egy évtized, mióta a programok, a karácsony, a dióünnep, a kirakat tárlat zajlanak, bebizonyította, hogy a Bányásztelep és az Óváros közösségként működik, a lakosok nem csupán igénylik ezt a fajta együttlétet, hanem tevőlegesen is hozzájárulnak annak sikeréhez - fogalmazta meg Dorner László. -  Címnek is azért adtuk, hogy mindenért mosollyal lehet fizetni, mert az az egyik fontos dolog, ami a közösségeket létrehozza. 
A támogatók egy részét már felkérni sem kell, maguktól jelentkeznek, és örülnek, hogy részesei lehetnek a programnak. Az alpolgármester köszönetet mondott a segítségért a  Dorner öntöde munkatársainak, a Marcipán cukrászdának az áram biztosításáért, az Eötvös-Kossuth iskola igazgatójanak, Balogh Bélának a székekért és asztalokért, ifj. Mihályi Péternek a zene összeállításáért, a közelben lakó autótulajdonosoknak, akik tudomásul vették, hogy a parkolót néhány órára lezárják, valamint a közreműködő közösségeknek. 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.