AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. október 10., hétfő 08:20

Tizenegyedik alkalommal nyilt meg a Kirakat tárlat az Óvárosban
Az Ajkai Képzőművészeti Egyesület tagsága mutatkozik be az Óváros országosan is egyedülálló kulturális programja, a Kirakat tárlat keretében. A megnyitón az ötletgazda és szervező Dorner László, az Óváros és a Bányásztelep önkormányzati képviselője, alpolgármester elmondta, hogy most, a 11. alkalommal nyíló Kirakat tárlaton a Frankel Leó és a Sport utca sétányán 13 üzlet kirakatában 14 alkotónak biztosítanak lehetőséget a bemutatkozásra. A kiállító  Albertné Baptsán Éva, Gombosi Mariann, Helyes Zoltán, Koroncai Márti, Kotsy Ibolya, Lászlóné Horváth Éva, M. Mester     Katalin, Németh Ferenc, Ozorai Sándor, Ozorai Sándorné, Papp  Béla, Szücs Vágner Magdolna, Varga György, Ványa Magdolna nem szereti, ha művésznek nevezik, ők alkotónak tartják magukat. Dorner László szerint ők művészek, ugyanis szorgalommal, sok tanulással, fejlődni akarással jutottak el erre a szintre. A Mobilitás hét gyermekrajz pályázat 24 nyertes alkotása az idén is része a tárlatnak, amelyeket a 8 emeletes ház földszintjén található Classic Travel kirakatában tekinthetnek meg az érdeklődők. A rajzok készítői a Dorner Öntöde ajándékát kapták. Dorner László megfogalmazta, hogy jó dolog, ha egy iskolás lerajzolja, hogyan lehet a várost vagy a világot élhetőbbé tenni. Ők azt a korosztályt képviselik, amelyik nem csupán lerajzolja vagy leírja, de ha oda kerülnek majd  meg is teszik. Papp Béla, az egyesület elnöke megköszönte a lehetőséget, hogy évente bemutatkozhatnak az Óváros közönségének. A kiállítás megnyitására Dorner László az Óváros életét figyelemmel kísérő, a fejlődését támogató  Schwartz Bélát kérte fel. A polgármester  köszöntőjében kiemelte, hogy nemrég olvasott egy tanulmányt, amelyben külön kiemelték, hogy Ajkán az emberek kultúrszomja jóval magasabb, mint az országos átlag. A színházlátogatók magas aránya a lakosság számához viszonyitva, a művészeti egyesületek és csoportok száma ezt mutatja. Ajkát sokszor úgy emlegették, mint munkásváros. Nagy üzemeik voltak, az emberek szerettek nagy dolgokkal foglalkozni. A kultúra is ilyen. Olyan dolgokat vesznek észre, amelyeket az egyszerű ember nem is lát. A polgármester hozzátette, hogy feltette maganak is a kérdést, hogy ő miért nem lett művész? Azért, mert ő a gazdasági dolgokkal jobban szeret foglalkozni. Gratulált az alkotóknak, akik megmutatják a munkájuk eredményét és szebbé teszik a másik ember életét. Papp Béla kérdésünkre elmondta, hogy örömmel fogadták ismét Dorner László felkérését. Mindannyian erre az alkalomra készült alkotásokat mutatnak be. A kiállítás ideje alatt barátaik, ismerőseik elsétálnak az Óvárosba, hogy megnézzék a műveket. Sokan felhívják őket vagy üzenetben gratulálnak, ami mindannyiuknak jól esik. A művészet akkor éri el a célját, ha azt befogadják, elgondolkodnak rajta. Ajkán sok a művészetet értő és kedvelő ember. Az alkotók közül néhányan felajánlottak egy-egy alkotásukat, amelyet tombolán kisorsoltak. Minden résztvevő tombolajegyet kapott az érkezéskor ajándékba. A program célja, hogy mindenkiben tudatosodjon, a művészet, a kultúra a hétköznapok szerves része, akár egy fázós őszi reggelen is megállhatunk egy festmény vagy szobor előtt, elgondolkodhatunk azon, szebbé tehetjük a vásárlás idején a várakozást is. A művészetnek nem csupán a galériában vagy a múzeumban van létjogosultsága. Az Óváros kirakatai a kiállítás idején a város minden részéből, sőt a szomszédos településről is vonzzák a látogatókat. 
 A megnyitón Ozorai Sándor és felesége, Ilona  kézműves foglalkozást tartott, Brotschul Éva egy vidám Heltai Jenő verset szavalt. A Kristály-völgy Egyesület is csatlakozott a programhoz, a pöttöm polgárok fotóit tartalmazó molinót vitték el, amelyből a hozzátartozók kivághatták a gyermek fotóját és elvihették emlékbe. Németh László és zenész társai örömzenével szórakoztatták a népes közönséget. Dorner László megfogalmazta, hogy az együttes tagjai ritkán állnak össze, csupán akkor, ha úgy gondolják, hogy a rendezvény vagy a közönség megérdemli a szivből jövő zenéjüket. A csapat tagjai közül többen pedagógusok, akik a gyermekek nevelésében is kiváló szakemberek.Az alpolgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a rendezvény létrejöttében, a hangosításban, a tereprendezésben, amelyet munkatársai és unokaöccse, Dorner Balázs végzett. A tárlat része a vendéglátás, az Üveges nyugdíjas klub tagjai az alkalomhoz illő házi süteményekkel kínálták az érdeklődőket, a pezsgőt, bort, sört és üdítőt a Dorner Öntöde ajanlotta fel. Az alkotások 100-Láz vegyesbolt Farkas Csaba, aki ragaszkodott ahhoz, hogy szobrok is legyenek a kirakatokban, mert annyira tetszett neki, Outlet Háztartási Gépek Kereskedése, Duál-Tech hegesztéstechnika, Elektromos Szerviz és Szaküzlet, zöldségbolt, az új tulajdonos az első szóra mondta, hogy vigyék a képeket, amiért köszönet neki, Gézengúz Bababolt, Kigyó Gyógyszertár, Pedikűr-Manikűr Nagy Zsanett, aki szabadsága alatt is bement, hogy a képeket feltegyek, Marcipán cukrászda, amely tulajdonosa minden évben az áramot is biztosítja, Margaréta Háztartási Vegyibolt, Classic Travel Valika Virágbolt, ott hallotta, László, szeretettel várjuk önöket, nagyon jól esett. Hálásak vagyunk mindenkinek, találkozzunk jövőre. Az alkotások  október 21-ig tekinthetők meg.            
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.