BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2023. január 2., hétfő 11:43

Új év, két régi-új posta - Ma újranyitott a Török utcai és a Kelemen László utcai posta
Mindkét kerületi újranyitott postába ellátogattunk új évi sorsjegyért. Ezúton is boldog új évet és sok szerencsét kívánok mindenkinek! 
Ősszel az energiaválság miatt a II. kerületben működő 8 postából hatot bezárt a Magyar Posta, vagyis mindössze az addig működő posták negyede maradt nyitva. Ezen az arányon sikerült javítanunk.

Az energiaárak elszabadulása rendkívül nehéz helyzetbe hozott mindenkit, számos önkormányzat zárta be kulturális és sport intézményeit. 


A II. kerületben egy részben előrelátó és részben szerencsés energiabeszerzésnek köszönhetően intézményeink zöme márciusig védett az elszabaduló energiaárakkal szemben, így addig az önkormányzat beszerzése által biztosított alacsonyabb áron kapják például az orvosi rendelők is az áramot és a gázt, és természetesen dolgozunk azon, hogy tavasztól további segítséget nyújtsunk a háziorvosi és gyermekorvosi rendelőknek.

Bár októbertől közel 6-szorosára nőtt a távhő ára a Marczibány Téri Művelődési Központban, úgy döntöttünk, hogy a II. kerületben nem zárunk be kulturális és sport létesítményeket sem. Arra koncentráltuk inkább, hogy a máshol bezáró uszodák és művelődési házak vendégei hozzánk jöjjenek sportolni vagy kikapcsolódni, hiszen így nyitva tarthatunk, és bevételnövekedésre is számíthatunk. 

Sőt, elindítottuk a Marczi Nappalit, amit azoknak a szomszédainknak rendeztünk be, akiknek nehézséget okoz kifűteni a lakásukat, vagy egyszerűen társaságra vágynak. 
A Marczi Nappaliban kártyajátékokkal, társasjátékokkal, rejtvényekkel, internet sarokkal, kézimunkázási lehetőséggel, előadásokkal, és filmvetítéssel várjuk a kerületi nyugdíjasokat.

Mindezek mellett sikerült a Magyar Postával együttműködve újranyitnunk két postát.


Bízom benne, hogy a Kelemen László utcai és a Török utcai posták újranyitásával, esetleg további postapontok üzembe helyezésével sikerül csökkenteni a terhelést a működő postákon, így mindenkinek  kevesebbet kell várakoznia, és összességében könnyebben férhetünk hozzá a postai szolgáltatásokhoz.
Köszönjük a Magyar Postának, továbbra is kiváló együttműködésre törekszünk!

Őrsi Gergely
polgármester

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.