BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata
2023. március 31., péntek 11:56

Niedermüller Péter hivatalosan is levélben fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez
Tisztelt Miniszter Úr!

Erzsébetváros Budapest egyik legsűrűbben lakott kerülete, egyben az országimázs és a turizmus szempontjából is meghatározó városrész. A Belső-Erzsébetvárosban kialakult úgynevezett „bulinegyed” rendkívül látogatott mind a magyarok, mind a külföldiek körében, ezáltal pedig jelentősen túlzsúfolt területnek számít.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2022. évi beszámolójából az derül ki, hogy a tavalyi évben Budapest belvárosában – így Belső-Erzsébetvárost is érintve – összesen 11 alkalommal hajtottak végre fokozott közterületi ellenőrzést. Azaz összességében még havi rendszerességgel sem került sor nagyszabású akcióra azon a területen, ahol a legtöbb szórakozóhely található, illetve ahol a legtöbb szórakozni vágyó megfordul. Ugyanakkor a Budapesten regisztrált bűncselekmények száma 16,6%-kal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Mindezeket figyelembe véve, különös tekintettel arra, hogy a biztonság és a rend fenntartása a közterületeken a rendőrség feladata, arra kérem Belügyminiszter urat, gondoskodjon arról, hogy idén sokkal gyakrabban hajtsanak végre fokozott közterületi intézkedést az irányítása alá tartozó hatóságok Erzsébetvárosban.

Véleményem szerint ezek az akciók rendkívül hasznosak, mivel az a céljuk, hogy biztonságos környezetet teremtsenek mind az ott élők, mind a törvényeket betartva szórakozni vágyók számára.

Az erzsébetvárosi önkormányzat mindenben együttműködik a kerületi rendőrkapitánysággal, legyen szó akár a túlszolgálat finanszírozásáról vagy szolgálati lakások biztosításáról. Éppen ezért ennek az ügynek az előmozdításához is felajánlom az önkormányzatunk segítségét, amennyiben szükség van rá.

Budapest és azon belül is Erzsébetváros biztonsága közös ügyünk.
 
Niedermüller Péter
polgármester

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.