AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. november 30., csütörtök 17:55

Segítség a munkába álláshoz
Pályaorientációs nappal könnyíti meg a diákok pályaválasztását az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Sportiskola és Kollégium Bánki Donát Intézményegysége tantestülete. A mostani tanévben november 30-án két egyetem és 4 nagy foglalkoztató tájékoztatója mellett igazi érdekesség is várta a nyelvi előkészítő osztályosokat. Egy új-zélandi pilóta és felesége, a stewardessként dolgozó Kata online előadást tartott a hivatásukról, Kata magyarul, a férj angolul. A diákok érdeklődéssel hallgatták, majd kérdéseket tettek fel. Megtudták többek között, hogy a stewardess munkája nem csupán a felszolgálás, hanem kapnak kiképzést többek tűzoltásra, elsősegély nyújtásra. Czizmazia Csaba Intézményegység vezető kérdésünkre elmondta, hogy a megye nagy foglalkoztatója, az Ajkai Burns, a veszprémi Balluff, a Valeo és a Continental, amelyek tevékenysége azonos a Bánki technikus képzési profiljával, az elhelyezkedési és karrier lehetőségekről adott tájékoztatót. Pannon Egyetem és a győri Széchenyi Egyetem valamint az Ajka Kampusz is jelen volt, az előadók többek között az új felvételi pontszámítási rendszerrel ismertették meg a diákokat. Bognár Adrienn, a Mozdulat Mozgás Műhely vezetője sportkarrier építéséről tartott bemutatót, valamint a Honvédség tevékenységével is megismerkedtek.A gimnazisták iskolatársaik szakmájával is megismerkedhettek a tanműhelyben.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.