BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2024. január 17., szerda 16:36

Vasútbiztost nevez ki Újbuda Önkormányzata
Vasútbiztost nevez ki a közeljövőben Újbuda Önkormányzata, akinek a Déli Körvasút beruházás figyelemmel kísérése, illetve a lakosság és az önkormányzat érdekeinek képviselete lesz a feladata. Erről a kerület polgármestere beszélt.
Dr. László Imre azt is elmondta, hogy „ad hoc” intézkedésekkel, projektre írt jogszabályokkal, így a Lex Újbudával veszi el a kormány a jogérvényesítés eszközeit a kerülettől. A Déli Körvasút beruházás újabb fejleményeivel foglalkozó sajtótájékoztatón elhangzott: az „ad hoc”, projektekhez igazodó jogszabályalkotás újabb példájaként arról tájékoztatták az önkormányzatot, hogy hozzájárulás nélkül igénybe vehetők az építéshez, a vasútfejlesztéssel érintett önkormányzati tulajdonú ingatlanok. Függetlenül attól, hogy az adott önkormányzati ingatlan ma milyen funkciót tölt be. Példaként említette, hogy az önkormányzatnak akkor is tűrnie kellene a munkavégzést az ingatlanjain, ha az érintett területen egy óvoda, bölcsőde, vagy egy játszótér lenne. A beruházónak ebben az esetben is mindössze bejelentési kötelezettsége lenne arra vonatkozóan, hogy munkába kezd, fákat fog kivágni, munkagépekkel fog közlekedni.
A polgármester hangsúlyozta: ezzel a gyakorlattal súlyosan sérül az önkormányzat magántulajdonhoz, és annak védelméhez való joga.
Az önkormányzat továbbra is peres úton vitatja a beruházás – immár harmadik – környezetvédelmi engedélyét. Ezt az engedélyt érdemi szakmai változtatás nélkül adták ki, a nyilvánosságot kizáró közmeghallgatás után. Korábban a kormány a Lex Újbuda jogszabállyal katonai célúvá minősítette a Déli Körvasútat, ezzel elvette az azonnali jogvédelem lehetőségét.
Orosz Anna a kerület országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: a beruházással elvesznek az itt élők életéből öt évet. Amikor egy projektet kiemelt kormányzati beruházásnak minősít a kormány, az lenne a minimum, hogy az építkezés rendelkezzen érvényes engedélyekkel, érdemben tájékoztassák az érintetteket, és biztosítsanak érdemi kompenzációt azoknak, akik elszenvedik a munkával járó kellemetlenségeket. Azalatt az öt év alatt, amíg elkészül a körvasút, felnő egy gyerek – fogalmazott OroszAnna. Itt arról van szó, hogy ezalatt az öt év alatt az embereknek nagyon nehéz lesz a gyerekekkel a szabad levegőn játszani, sétálni, kutyát sétáltatni, egyszóval nem tudnak úgy élni, ahogy korábban.
Ezért arra szólította fel a térség korábbi képviselőjét, Simicskó Istvánt, hogy szólaljon fel a kormánypártokon belül és képviselje az újbudaiak érdekeit.
Kreitler-Sas Máté az LMP képviseletében azt ígérte, élőlánccal védik meg a kivitelező által veszélyeztetett fákat.
Dr. László Imre Újbuda polgármestere ismertette, milyen igényeket fogalmaz meg az önkormányzat az ÉKM felé. Ezek:  
·       mivel a peres eljárás folyamatban van és azonnali jogvédelem nem kérhető, ezért a környezetvédelmi engedély vitatott mivoltára tekintettel és egyben az abban foglalt feltételek teljes körű teljesültéig semmilyen munkavégzés ne történjen Újbuda területén.
·       A Beruházási Keretprogramba (2024-2035 között megvalósítandó beruházások) kiemelt prioritással kerüljön bele a V0 vasútvonal kiépítése.
·       A jelenleg hatályban lévő környezetvédelmi engedélyben előírtak megvalósításának biztosítékaként – a „környezetrendezés projekt” Beruházási Keretprogramban történő nevesítése.
·       A környezetrendezés – Újbuda Zöldfolyosó projekt tervei az önkormányzat tulajdonában, kezelésében lévő ingatlanokon megvalósítani tervezett műszaki tartalma az önkormányzat tulajdonosi, illetve kezelői igényeinek meg kell feleljen, ami sajnos ma nincs így.
·       Ne bújjon el a Megrendelő és a Vállalkozó V-híd Zrt. a MÁV Zrt. mögé, amikor az hatóságként lép fel a MÁV területen, vagy azon kívül parkoló kerületi polgárokkal szemben, hanem forgalomtechnikai tervekkel és egyéb alátámasztó dokumentumokkal vállalják, hogy bizony elkezdték az építést
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.