BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2024. január 30., kedd 13:13

VÁROSTÖRTÉNETI FEJLESZTÉSI CÉL VALÓSULHAT MEG, A FÖLDVÁRI KIKÖTŐ BEJÁRATÁNÁL TERVEZETT ÚJ NYÁRI VÁROSKÖZPONT KIALAKÍTÁSÁVAL
Az 1980-as években épült ideiglenes árusító pavilonok elbontásának kérdése a kikötő bejáratának előterében már a rendszerváltás után felmerült városunkban. Az akkori városvezetés nem volt elég eltökélt a bontás kérdésében, így az egykor különálló épületek elkezdtek összenőni, terjeszkedni, ezáltal megnehezítve eltávolításukat. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az előző városvezetés idejében, 2004-ben 99 éves földhasználati és bérleti szerződések köttettek az ingatlanon, illetőleg 2008-ban a földvári városháza feltétel nélküli örökös fennmaradási engedélyt adott ki a már akkor korszerűtlen felépítményekre. Egyértelmű városépítészeti szakvélemény, hogy a (Balatoni Tervtanács, városi főépítész, örökség és műemlékvédelmi hivatal véleménye alapján is) a Csigaház és a Kaszinó közötti térelválasztó büfésor városi látkép romboló. Mielőbbi elbontása indokolt. Felújításuk nem lehetséges, jogszabályi akadályba ütközik. Az önkormányzat mindezeket figyelembe véve, az évek óta elhúzódó kikötői üzletsor ügyében 2022-ben megegyezést kezdeményezett a tulajdonosokkal, jogi képviselőjükön keresztül. Csereingatlan és/vagy pénzbeli megváltás volt az ajánlat, amit ma írtak alá miután a képviselő-testület is jóváhagyta azt. A felajánlott vételárat és csere ingatlanokat igazságügyi értékbecslő értékelte és állapította meg. Az aláírt szerződések kormányhivatal jóváhagyását követően válnak érvényessé. A megegyezés lehetővé teszi, hogy közvetlen uniós forrásból fejlessze a Kvassay sétányt, a kikötő előtti teret és kialakítsa az új nyári városközpontot. A városkép rendezésén túl végre megnyílik a lehetőség közút kapcsolat létesítésére is a kikötőben, aminek köszönhetően újabb korszerűsítések valósulhatnak meg a Balaton legnagyobb hajópihenőjében.

 


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.