AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2024. február 22., csütörtök 17:47

FabrikAge multimédia kiállítás
FabrikAge címmel multimédia kiállítást szervezünk, mely három városban kerül bemutatásra: Temesvár (Románia), Elefsina (Görögország) és Ajka. Témája az ipar szociológiai, történelmi és környezetformáló  hatása a  fent említett városokra. A pályázat kurátori csapata olyan fotókat és videókat vár, melyek ezeket a hatásokat mutatják be.
Városonként egy pályázó kerül díjazásra, melynek összege 250 EUR.
Eredményhirdetésre terveink szerint 2024. áprils végén kerül sor. A szakmai zsűri döntése alapján a díjazottakat e-mailben értesítjük.
A nyertes művek bemutatására először Temesváron kerül sor 2024 júniusában, majd ezt követően Elefsinában és Ajkán.
Jelentkezéseket az alábbi címre várjuk: 
Leadási határidő: március 20.12:00 (CET)
A kiállításon a fotókat digitális formában jelenítjük meg, ezért minimum 4K minőségű képeket várunkA képeken csak teljes egészükre vonatkozó módosításokat lehet végrehajtaniA benyújtott anyagok elnevezése: cím_szerzőA pályaműveket rövid életrajzzal és portfólióval együtt várjukA jelentkezők vállalják, hogy a benyújtott alkotások felhasználási jogát a szervezők számára átadjákA FabrikAge projekt a Kulturális Menedzsment Akadémia (CMA) 2023 támogatásával jött létre. Az EUNIC Románia vezetésével az EUNIC Görögország és az EUNIC Magyarország, valamint a 2023-as Európai Kulturális Fővárosok (Temesvár, Elefsina és Veszprém-Balaton) vesznek részt társszervezőként. Az EUNIC - Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézményeinek és Szervezeteinek hálózata, melynek 36 tagja van az EU 27 tagállamából. A projekt a “Temesvár - 2023 Európa Kulturális Fővárosa“ Nemzeti Kulturális Program része, és az Európai Echoes program által finanszírozott, melyet a Temesvár Városi Tanács működtet a Kulturális Minisztérium költségvetésén keresztül elkülönített forrásokkal.
A Kulturális Menedzsment Akadémia a “Temesvár - 2023 Európa Kulturális Fővárosa“ Nemzeti Kulturális Program egyik eseménye, mely a kulturális szektor kapacitásainak fejlesztésére szentelt Power Station eseményhez kapcsolódik.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.