AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2024. február 26., hétfő 16:16

Józsi bácsi 90 éves
Mosolyogva fogadta bódéi otthonában a 90 esztendős Károlyi József Imre a köszöntésére érkező dr. Horváth József alpolgármestert és Szőke Melinda osztályvezetőt  február 26-án, egy napsütéses tavaszi délelőttön. Az ünnepelt 1934. február 26-án született Bódén.  - Születésem napján havazott, most pedig szinte tavasz van - mondta az ünnepelt. Károlyi József Imre élete nagy része Bódéhoz kötődik. Ott végezte 1940-től az általános iskola alsó tagozatát, majd a felsőt Tósokon. Az ipari iskolában 1949-1951  lakatos szakmát szerzett. Budapesten 1954 és 1956 között katona volt, repülőgépszerelőként tevékenykedett. Leszerelés után 3 évvel, 1959 karácsonyán nősült, felesége ugyancsak bódéi lakos. Két lányuk született, ma már 4 unokájuk és egy 10 esztendős dédunokájuk is van. Életében egy munkahelye volt, az  Ármin bányában dolgozott lakatosként, vízvezetékszerelőként és központi fűtésszerelőként, ahonnan 1992-ben vonult nyugdíjba, 43 év munkaviszonyt követően. Több, mint 3 évtizede nyugdíjas, de mint mondta, nem unatkozik. A háznál van szőlő, gyümölcsfák. Szereti a meccset, ma már nehezen mozog, ezért elmenni nem tud, a televízión nézi a közvetítést. Feleségével együtt szerették utazni. Neki már 1959-től volt jogosítványa, 60-ban már egy Csepel motorja is. Egyszer egészen Pozsonyig elmentek azzal. Hazafelé zuhogott az eső, teljesen átázva érkeztek meg. Az ünnepelt 3 évvel ezelőttig még vezetett személyautót. Károlyi József Imrének az alpolgármester át nyújtotta az üdvözlő levelet és az önkormányzat ajándékcsomagját. A feleség süteménnyel kínálta meg a vendégeket. 

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.