BUDAPEST FŐVÁROS II. kerület Önkormányzata
2024. március 3., vasárnap 08:08

Sikeres a Margit-negyed projekt - a hasznosítható önkormányzati helyiségek közel háromnegyede talált már bérlőre, vagy tervezik bérbe vételét
Meggyőződésünk, hogy az itt élők, itt dolgozók, vállalkozók és vendégként a negyedbe érkezők is haszonélvezői a projektnek.
2020-ban indítottuk el a Margit-negyed programot azzal a céllal, hogy újra élettel teljenek meg a korábban üres, elhagyott üzlethelyiségek, kirakatok.
Ez bármilyen egyszerűen hangzik is, a Margit-negyed program elindítása, működtetése és folytatása is komplex feladat, sok ponton volt és van a mai napig tennivaló annak érdekében, hogy a körút környezete újra élettel teljen meg.
Ami az önkormányzati ingatlanokat illeti a körúton és annak környezetében: jelenleg 26 kiadott önkormányzati helyiség van, három esetben folyamatban van a szerződéskötés, és további négy ingatlanra érkezett már bérbevételi kérelem. Ezek mellett 10 olyan ingatlan van, ami nem légópince, műhely vagy raktár besorolású, és bérbe vehető. Vagyis az érdemben hasznosítható önkormányzati helyiségek kb. 75% százaléka talált bérlőre, vagy már folyamatban van a bérbevételük.
De nemcsak az önkormányzati ingatlanok esetében figyelhető meg pozitív tendencia, piaci bérlemények is egyre nagyobb számban találnak bérlőre, egyre kevesebb az üres üzlethelyiség.
Célkitűzésünk szerint elsősorban gyalogosvonzó funkciót, kulturális és civil szervezeteket vártunk és várunk a negyedben, hiszen ez biztosítja, hogy mellettük organikusan több olyan szolgáltató is megjelenhet, akik kiszolgálják az ideérkezők, itt dolgozók és itt élők igényeit.
Az önkormányzat programján belül érkezett tánciskola, műhelymúzeum, galéria, civil szervezetek, kulturális egyesület, egyéni vállalkozók, borszaküzlet. És itt hoztunk létre közösségi kerékpártárolót is.
Fontos számba venni a kihívásokat. 2020-ban érkezett a világjárvány, és azóta a programnak működnie kellett energiaválság idején és nagyon súlyos inflációs környezetben is.
Az üres üzlethelyiségek után az önkormányzatnak ugyanúgy fizetnie kellett a közös költséget, az állagmegóvást és a rezsit. Vagyis minden esetben, amikor egy üzlethelyiségbe új bérlő költözik, akkor nem csupán bérleti díj érkezik az önkormányzathoz, hanem az üres helyiségeket terhelő egyéb fizetendő költségek is csökkennek.
Arra külön is büszkék vagyunk, hogy az élet nemcsak az üzlethelyiségekbe tért vissza: új zöldsávot hoztunk létre körúti fákkal, felesleges aszfaltfelületet törtünk fel, hogy zöldítsük, virágos ládák érkeztek, és több alkalommal is ültetettünk önkéntesekkel virágot a korábban kihalt talajfoltokba, nem beszélve azokról a szakaszokról, ahol maguk a lakók hozták létre és gondozzák a körúti virágos kertet.
A Margit-negyed program természetesen nem fejeződött be, továbbra is igyekszünk pályázatokkal segíteni a körúti homlokzatok megújulását.
Van még teendőnk a programban, de amikor azt látjuk, hogy ingatlanhirdetések külön kitérnek a Margit-negyed programra és eredményeire, akkor tudjuk, hogy jó úton járunk, és olyan eredményt értünk el, aminek haszonélezői szomszédaink, a negyed vállalkozói, dolgozói és vendégei egyaránt.
Továbbra is várjuk bérlők jelentkezését, nagy szeretettel fogadunk a negyedben kiskereskedelmi egységeket, például zöldségest vagy a régi idők emlékére kalapost.
Köszönjük az itt élőknek, minden beköltöző üzletnek, galériának, kávézónak, vállalkozónak, civil szervezetnek, a projekt segítőinek, hogy a közösség részeként gazdagítják a Margit-negyedet!

Őrsi Gergely polgármester

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.