BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata
2024. március 5., kedd 10:34

Egyéni mentorral és akár 200 ezer forintos képzési támogatással segítjük az álláskereső erzsébetvárosiakat!
A gondoskodó önkormányzat azt jelenti, hogy a különböző élethelyzetekben, így akár a munkanélküliség esetén is, kerületi szinten igyekszünk minden tőlünk telhető módon segítséget nyújtani az itt élőknek. 

Ezért indítottuk el az Európai Unió által támogatott CRIS projektet, amelynek célja, hogy a lakossági igények figyelembevételével fejlesszük az önkormányzati szolgáltatásokat, és a segítségnyújtást is minél közelebb vigyük a lakókhoz. Ennek az együttműködésnek az egyik eredménye, hogy érdemi segítséget tudunk nyújtani az álláskeresőknek.

Sok esetben a megfelelő képzettség hiánya jelenti a legnagyobb problémát, ezért a projekt keretében maximum 200 ezer forintos képzési támogatással segítjük az álláskereső 16 és 65 év közötti erzsébetvárosiakat. Emellett pedig a programban résztvevőket egyéni mentorok segítik a megfelelő képzés kiválasztásában és az egyéni jövőképük kialakításában.

Szükség van az ilyen programokra, mivel a statisztikák azt mutatják, hogy az álláskereső erzsébetvárosiak közül csak nagyon kevesen tudnak 3 hónapon belül elhelyezkedni, ez pedig azért lényeges, mert ennyi ideig számíthatnak az állami álláskeresési járadékra.

Az önkormányzat mérni fogja a program eredményességét és a tapasztalatait megosztja más önkormányzatokkal is, ami hozzájárulhat hasonló programok elterjedéséhez.

Niedermüller Péter,
polgármester

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.