BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2024. március 6., szerda 16:08

Újbuda Önkormányzata az előző városvezetés felelősségét is vizsgálná a szexuális kényszerítéssel gyanúsított pedagógiai asszisztens ügyében
Kivizsgálja Újbuda Önkormányzata, hogy 2018-ban, a Fideszes vezetés alatt, az állítólagos panaszok ellenére hogyan kaphatott másik óvodában állást az az egykori pedagógiai asszisztens, akire vonatkozóan sajtóértesülések szerint a folyamatban lévő nyomozás során adat merült fel arra, hogy szexuális kényszerítést követhetett el (biztos információ egyelőre nem áll az önkormányzat rendelkezésére). 
„Miután az egyik óvodában panaszt tettek ellene, nem kirúgták, hanem áthelyezték a kerület másik intézményébe.” (https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/03/tobb-ovodaban-is-dolgozhatott-azujbudai-pedofil
Ez a meghökkentő állítás jelent meg a tapasztalatunk szerint mindig „igazságra törekvő” Magyar Nemzet 2024.március 3-i számában. Ez a közlés azért is meglepő, mert 2017-ben az óvodákért felelős alpolgármester a jelenleg is képviselő FIDESZ-KDNP-s Molnár László külön engedélyével vállalhatott munkát az óvodában Gy. Péter, majd 2018-ban, amikor az áthelyezés történt, a kerület a fideszes vezetés alatt működött. A polgármester mellett közvetlenül Király Nóra felelt alpolgármesterként a közbiztonságért, kabinetvezető-helyettesként pedig az a Szabó László volt befolyásos pozícióban, aki ma a Fidesz újbudai frakcióvezetője. A megfogalmazott vádak rendkívül súlyosak, így Újbuda Önkormányzata úgy döntött, hogy a ma felállított vizsgálóbizottság keretein belül tárja fel a sajtóban megjelent állítás valós hátterét.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.