CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2010. július 8., csütörtök 15:20

Egészségügyi és közigazgatási elismerések a Megyeházán
A kiváló szakmai teljesítményt és a példaértékű emberi hozzáállást is megköszönték az egészségügyi és közigazgatási díjakkal a Megyeházán. A július 8-i közgyűlés ülése után Magyar Anna megyei elnök és Dr. Kovalcsik Andrea megyei főjegyző adta át az elismeréseket. Összesen hat kiváló szakembert tüntettek ki a Semmelweis Nap és a Köztisztviselők Napja alkalmából.

Szerencsére rengeteg kiváló szakember dolgozik Csongrád megyében az itt élőkért, az ő munkájukat igyekszik elismerni évről-évre a Csongrád Megyei Közgyűlés, legyen szó egészségügyről, közigazgatásról, sportról, kultúráról, közéletről – mondta el a díjátadás kapcsán Magyar Anna megyei elnök. Az országgyűlési képviselő hozzátette: a szakmai eredmény mellett az emberi hozzáállást is mérlegeljük, hiszen az igazán jó teljesítményhez mindkettő elengedhetetlen.

A Csongrád Megye Egészségügyéért Díjat idén két szakembernek, Dr. Bánfi György ruzsai háziorvosnak és Dr. Tomcsik Tibornak, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház traumatológus főorvosának ítélte oda a megyei közgyűlés. A Csongrád Megye Közigazgatásáért Díjat pedig Dr. Szántó Mária, Mórahalom város jegyzője és Dr. Sztantics Csaba, Szentes város jegyzője vehette át Magyar Anna elnöktől.

Az ünnepi eseményen a Csongrád Megyei Önkormányzat Hivatalának két munkatársát is jutalomban részesítették. A hivatal vezetője, Dr. Kovalcsik Andrea főjegyző adta át az elismerő oklevelet és jutalmat Szemerédi Ferencnének, a Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály adminisztrációval foglalkozó munkatársának, 4 évtizedes lelkiismeretes munkájáért, és Mike Csabának, a Szakmai-Felügyeleti Osztály oktatási referensének, kiemelkedő szakmai teljesítményéért.

Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.