|
|
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2011. május 25., szerda 14:53 |
Hutiray Gyula az új főpolgármester-helyettes |
|
Egyhangúlag megválasztotta a Fővárosi Közgyűlés főpolgármester-helyettesnek Hutiray Gyulát. Az új helyettes városfejlesztési területekért felel, így a beruházások, kiemelt fejlesztések (ide nem értve azok pénzügyi kontrollját), az európai uniós ügyek, a projektmenedzsment, illetve a városfejlesztési és városrendezési feladatkörök szakmai irányítása tartozik hozzá. Illetménye 660 ezer forint, jogosult hivatali autóra és telefonhasználatra.
Hutiray Gyula 1947-ben született, két felnőtt gyermeke van, angolul konferenciaszinten beszél. Fizikus, 1974-ben diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, kutatóként 1994-ig dolgozott, először a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, majd az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetben, illetve néhány hónapig az USA-ban.
Az 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban önkormányzati választáson képviselői mandátumot szerzett a főváros II. kerületében, 1998-ban a II. kerület képviselő-testülete alpolgármesterré választotta. 2009. december 27. és 2010. október 3. között a Fővárosi Közgyűlés képviselője. 2010. október 19-től önkormányzati főtanácsadó.
1995-től 1998-ig szakértő tagként tevékenykedik a II. kerület Kerületfejlesztési Bizottságában és a Településüzemeltetési Bizottságában. 2002-től 2005-ig, majd 2006-tól a kerület küldötte a Fővárosi Közgyűlésnél, a Kerületi Küldöttek kollégiumának alelnöke. 2002-től 2006-ig a II. kerület Költségvetési Bizottságának, illetve a főváros Pénzügyi Bizottságának tagja. 2006-tól a kerület Költségvetési Bizottságának elnöke, Pénzügyi Bizottságának tagja, a főváros Gazdasági Bizottságának tagja, 2010. október 3-ig a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság alelnöke.
1985-ben az MTA KFKI „Jánossy” díját kapta meg, 2000. februárjában az év alpolgármesterévé választották.
Gazdasági megbízatásai: FTF Számítástechnikai Kft, résztulajdonos ügyvezető 1995-1999, Budép Kft felügyelő bizottság elnöke 1998-1999, Econet Nyrt igazgatóság tagja 2005-2006, Exbusz Nyrt felügyelő bizottság tagja 2006-2008, Strigonium Zrt igazgatóság tagja 2007-2008, Főkert Nonprofit Zrt felügyelő bizottság tagja 2007-2008, Externet Nyrt felügyelő bizottság tagja 2008-2009, Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft felügyelő bizottság tagja 2008-2009, Econet Nyrt felügyelő bizottság tagja 2009-2010, Fővárosi Vízművek Zrt igazgatóság tagja 2011. május 30-ig. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|