|
|
SZÁZHALOMBATTA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2011. október 20., csütörtök 13:49 |
A nevemben mindnyájan ott vagytok… |
|
Meghatódva, a szavakat keresve köszönte meg Szekeres József – egykori tanácselnök, Százhalombatta díszpolgára – hogy róla nevezték el a Szent István téren 2010-ben átadott konferencia- és rendezvényközpontot. Az átadóra több „városépítő”, többek között Dr. Rátosi Ernő és Dr. Simon Pál is eljött.
Az Apróforrás műsorával kezdődött az ünnepség, majd Vezér Mihály mondott köszöntőt. A polgármester beszédét követően Szekeres Józseffel leleplezte a ház első emeletén található üvegtáblát, ami mostantól belül is hirdeti, hogy az épület új neve: Szekeres József Konferencia- és Rendezvényközpont. Ezt követően Szekeres József meghatódva mondott köszönetet, és kifejtette, hogy az Ő nevében mindenki szerepel, akivel Százhalombattát együtt építették.
Szekeres József egykori tanácselnök 75 éve: 1936. október 18-án született a Fejér megyei Csókakőn. Nagyon fiatalon elkerült a szülői háztól, a Nép Kollégiumok Országos Szövetségének Dózsa György nevű nép kollégiumába került 1946-ban Székesfehérvárra. Ott végezte általános és közép iskoláit. Az építőipari technikum elvégzése után felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem mérnök karára. Az egyetem elvégzése után a 26. számú Építőipari Vállalatnál helyezkedett el. Csatlakozva a Pécsi Erőműépítő Szervezethez 1960 augusztusában érkezett Százhalombattára, ahol a vasútállomáson két nagyméretű katonai honvédségi sátor felverésével elkezdődött a felvonulás a Dunamenti Hőerőmű, Magyarország akkori legnagyobb ipari beruházásának építéséhez. Először a leendő üzemhez vezető utakat és a munkások számára szükséges felvonulási lakótelepet kellett megépíteni. Szekeres József az erőmű főépületeinek építését irányította, mint építésvezető. 1972 szeptemberében a Pest megyei politikai és állami vezetés felkérte Szekeres Józsefet, hogy vállalja el az akkor még valódi városnak nem nevezhető település irányítását. Megválasztották a Városi Tanács Elnökének. Százhalombatta ekkor még a községi jellemzőket hordozta magán, laza széttöredezett településszerkezetével, a szinte különálló Óvárossal, a kimondottan üdülőjellegű Dunafüreddel és az épülő új városrésszel. Az új tanácselnök feladata az egységes településszerkezet kialakítása, az alap és középszintű ellátórendszerek kiépítése, megszervezése volt. Erre kellett alkalmassá tenni a közműrendszert és a lélekszám növekedésével párhuzamosan az igazgatási rendszert. Mivel a város még nem rendelkezett általános és részletes rendezési tervekkel, a legsürgetőbb feladat ezek elkészítése volt. Mindeközben százával érkeztek a szakemberek a Dunamenti Hőerőműbe és a Dunai Kőolajipari Vállalathoz. A lakások és az egyéb kiszolgáló létesítmények építése párhuzamosan folyt a tervek előkészítésével. A rendezési terveket 1976-ra fogadták el, és ettől kezdve tervszerűen folytatódott a városépítő munka. A Városi Tanács gyorsított ütemben készítette el a végrehajtási terveket a lakosság alapvető érdekeinek figyelembe vételével. A feladatok fontossági sorrendje a következőképpen alakult: lakásépítés, egészségügyi létesítmények és bölcsődék, oktatási létesítmények, óvodák, kereskedelem, szolgáltatás, kulturális intézmények, sport- és szabadidős létesítmények. Az ezekhez szükséges alap- és elosztó közművek a beruházásokkal párhuzamosan készültek. Szekeres József tanácselnök jól kamatoztatta az erőműépítés idején kialakított tervezői és kivitelezői kapcsolatait. Az egyre növekvő vállalati igények miatt évente százötven-kétszáz lakást adtak át Százhalombattán, de olyan esztendő is akadt, amikor háromszázat. Szekeres József sokféle és szerteágazó tanácselnöki tevékenysége legfontosabb részének a pénzügyi feltételek megteremtését és a városépítés szervezését tekintette. Tevékenysége idején a jól szervezett tanácsi apparátus munkájának és a vállalatok segítségének, a jogos igényeknek, a közös akaratnak és a sokrétű segítségnek köszönhetően Százhalombatta 1990-re mind infrastruktúráját, mind szerkezetét tekintve valódi várossá vált. Az itt élő emberek életük szinte minden területén színvonalas ellátáshoz jutottak, amely azóta is fejlődik. Harminc éves tevékenysége elismeréseként 2006-ban a Város Díszpolgára címet adományozta neki az önkormányzat.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|