Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2012. május 17. csütörtök
Hírek témák szerint

MEGYER KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2011. november 16., szerda 19:50

Döntőben a legkisebb. Megyeren Európa szeme
Mai nap Megyeren járt a Belügyminisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium szakértői bizottsága, hogy megtekintse az országos szinten a legjobb 12 falufejlesztési projektjei közé került Megyert.
A negyedik alkalommal meghirdetett "Magyarországi Falumegújítási Díj" ezúttal is az "Európai Falumegújítási Díj" pályázati kiírás követelményein alapul, amelyet az Európai Falumegújítási és Vidékfejlesztési Munkaközösség írt ki. Ez egészül ki néhány magyarországi követelménnyel. A magyarországi díj egy további célja, hogy kiválassza azt a települést, amely a leginkább méltó módon képviselheti hazánkat az európai megmérettetésen. Éppen ezért a honi versengés mottója és fő céljai megegyeznek az európaival, hogy az adott területen legkiválóbb település mutatkozhasson be a nemzetközi porondon.
A döntőbe jutott regionális helyezettek közül a legmagasabb pontszámot elérő települések esetében a bizottság helyszíni bejárást, konzultációt tart. A nyertes pályázó "A Magyarországi Falumegújítási Díj I. helyezése a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért - 2011." elnevezésű elismerésben részesül, továbbá nevezésre kerül az "Európai Falumegújítási Díj - 2012." pályázatra, a meghirdetők fedezik a nevezési díjat.  A győztes jogot szerez, hogy helyszíne lehessen a 2014. évi díjátadó ünnepségnek és falumegújítási konferenciának. Az I. helyezés nem megosztható.
 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Nem az számít, hogy piros a kormány vagy fekete
2012. május 16., szerda 14:27
Interjú Pascal Gerogennel, az Európai Régiók Gyűlése főtitkárával.


Megvédte az Orbá...
Várakozás és bizonytalanság bölcsödétől-egyetemig Számos font...
2012. május 16., szerda 08:54
A köznevelési törvény számos fontos, nélkülözhetetlen elemet tartalmaz, ám a tervezett átalakítás...
A legnagyobb európai hálózat főtitkára járt a MÖOSZ-nál
2012. május 15., kedd 10:02
Ritka eseménynek számít, ha egy európai léptékkel is „nagyhalnak” számító politikus kizárólag a m...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.