|
|
BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2011. december 21., szerda 19:53 |
Szentes Tamás köszöntötte a 60 éves FMH-t |
|
Egész
estét betöltő műsorral ünnepelték szerdán a TEMI Fővárosi Művelődési
Háza (FMH) 60. születésnapját. Az egykori Pamutfonógyár művelődési
otthona az eltelt évtizedek alatt Budapest leglátogatottabb
közművelődési intézményévé vált. Tánccal,
népzenével, pezsgővel, tortával ünnepelte a több száz fős tömeg a
népszerű művelődési ház hat évtizedes fennállását. Köszöntőjében Szentes
Tamás szociális ügyekért és egészségügyért felelős
főpolgármester-helyettes a kerek évforduló kapcsán azt hangsúlyozta: egy
intézmény életében a betöltött hatvanadik év annak fennmaradását,
hosszú távú létét valószínűsíti, egyben azt jelzi, a működésére igény
van. A politikus megemlítette, hogy őt és családját is számos emlék fűzi
a művelődési házhoz, hiszen szülei matinéra járta oda, édesanyja öccsét
ott sorozták be katonának, de ő maga is rendszeresen ment oda különféle
foglalkozásokra, vagy éppen moziba. Szentes
Tamás kiemelte: az FMH azon intézmények közé tartozik, amelyek a
kommunista diktatúra idején a kultúra és az ideológia vonatkozásában a
lakosság gondolkodását igyekeztek befolyásolni, determinálni. Ezen a
feladaton azonban túlnőtt, szerves részévé vált annak a
mikrokörnyezetnek, amiben létezett, a kulturális életben betöltött
szerepe pedig már a rendszerváltás előtt is teremtett értéket, azt
követően pedig még inkább letisztult. A kulturális feladatokon túl a
társadalmi kapcsolatokban betöltött szerepe vált jelentőssé, ami az
intézmény létének alapkövévé vált. Az 1951 óta működő Fővárosi Művelődési Háznak története soránnemcsak
a neve, de a funkciója is gyakran változott. Az intézményt a Pamutcolor
Gyár üzemi művelődési otthonaként avatták fel, de később hívták egyebek
mellett Dallos Ida Kultúrháznak, Szakszervezetek Kultúrotthonának, míg
végül több hasonló egység egyesítését követően 1961-ben nyerte el máig
legismertebb nevét, s lett Fővárosi Művelődési Ház.Az épület
funkcióját tekintve is számos feladatot látott el: működtek benne
különféle szakkörök (kézimunka, biológia, barkács, báb), valamint
tanfolyamok (balett, zongora) is. Az 1960-as években alakult ki az
intézményben a Folklór Centrum, amely a magyar néptánc mozgalom talán
legjelentősebb bemutató színpadává, szakmai és művészeti műhelyévé vált,
egyben úttörője volt a népművészeti és népi iparművészeti hagyományok
ápolásának és széleskörű bemutatkozásának. Az FMH tevékenységének ma is
egyik meghatározó tényezője a folklór, a néptánc és a népzenei
hagyományok őrzése. Egész fennállása során különösen sokat tett a
táncház mozgalomelindításában, felkarolásában, módszereinek fejlesztésében. A
’60-as évek tömegekre kiható, egy egész generációt megmozgató, a
népművelést is felforgató mozgalma, a beat magyarországi megjelenése
volt. A beat hullámai áttörték a féllegális kereteket, s a beat
zenekarok fokozatosan otthonra leltek a művelődési házak falai között.
Az Illés együttes kísérleti műhelyének létrehozásában partnerre lelt a
Fővárosi Művelődési Házban, így 1968-ban a két fél kölcsönös
érdekeltsége hívta életre az Illés Klubot.A klubnapokon, a
„történelmi kispárnákon” gyakorta hatszáznál is több tinédzser hallgatta
élőben az Illéséket, Szörényit, Bródyt, Koncz Zsuzsát. Ezekben az
években a ház látogatottsága is ugrásszerűen megnőtt, olyannyira, hogy
1973-ra már 560 ezerre emelkedett a látogatók száma. 1968-69-ben új
épületszárnnyal, könyvtárhelyiséggel és a legendás hírűvé vált
körteremmel gazdagodott az FMH. A
létesítmény 2000 óta Területi Művelődési Intézmények Egyesületeként
(TEMI) működik, új elnevezése a TEMI Fővárosi Művelődési Háza. Manapság,
bár minden korosztály megtalálja a helyét az FMH-ban, különös figyelmet
fordítanak az ifjúság kulturális érdeklődésére. Ebből következően Illés
Klubot és más nagy múltú zenekarok köré szerveződött rajongói klubokat
működtetnek, illetve jótékonysági akciókat, gyűjtéseket, fesztiválokat
és vásárokat szerveznek. A megőrzés–megújítás jegyében pedig máig
népszerűek táncházaik, gyermekprogramjaik, a társastánc tanfolyamok, a
mozgásfejlesztő–, egészség- és közérzetjavító tanfolyamok, klubjaik és
szakköreik. A palettán ezenkívül megtaláljuk pályázatok kiírását is,
amelyek közül az egyik célja a pályakezdő diplomás, illetve a 45 év
feletti munkanélküliek bevonása a munkaerő piacra és elhelyezkedési
esélyeinek növelése, nemzetközi partneri együttműködések révén. A
Fővárosi Művelődési Ház életében a kerek évforduló ünneplése egyúttal a
régi épülettől való megválást, és a mellette létesülő új otthonba való
költözést is jelenti. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|