|
|
KÖRNYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
2011. december 29., csütörtök 13:37 |
Elköszönt Környe első fogszobrásza |
|
Annak
idején közösen szereltük fel, most pedig együtt vettük le a fogorvosi rendelő
tábláját – hangzott el Beke Ernőtől szerdán a környei Közösségi és Tájházban,
ahol a január elsejétől nyugdíjba vonuló Dr. Pálos Péter fogorvost és
asszisztensét, Szommer Jánosnét köszöntötték szeretteik, barátaik, kollégáik, s
a község polgármestere, Beke László,
valamint Orlovits Tímea jegyző.
A
két esemény között négy évtized telt el, jutott bele szépből és kevésbé jóból,
de minthogy Környe első fogorvosa humorral bőséggel megáldott, s Beke Ernő,
egykori tanácselnök és iskolaigazgató sem szenved benne hiányt, a múltidézés természetesen
igen vidámra sikeredett.
Az
is kiderült, anno a fogszobrász kissé zokon vette, hogy rendelője a domb tetején
épül, de a tanácselnök részéről máris érkezett a frappáns válasz: akinek fáj a
foga, felbaktat oda is!
S
ez így is lett. Dr. Pálos Péter 1971-ben nyerte el pályázat útján a fogorvosi
állást, s érkezett Mosonmagyaróvárról Környére gyermekorvos feleségével, Dr.
Bogád Judittal. Eleinte Tatabányán fogadta a betegeket, majd a környei rendelő
1973-as elkészültétől nem csupán helyből, de Vértessomlóról, Várgesztesről, s
Kecskédről is baktattak hozzá fel, a domb tetejére.
A
négy településről nagyjából ötezer ember tartozott a praxisához, s a negyven
esztendő alatt jó 32 ezer fogtömés, s 25 ezer húzás fűződik a nevéhez. De a
statisztikához már asszisztensétől, Annától kér segítséget, mert nem titkolja:
az adminisztrációt mindig is gyűlölte. Páciens érkezhetett tucatjával, ő
végezte a dolgát, csak a papírmunkával hagyják békén...
Vannak
hibáim is: cinikus vagyok és rendetlen – vallotta be az öniróniát sem mellőzve
felesége és asszisztense bólogatása közben. Pedig a két hölgy – elmondásuk
szerint – mindent megtett a „javítása” érdekében. „Volt rá idejük”, hiszen
Szommer Jánosné is a kezdetektől dolgozott a keze alá, s ahogy szerdán mesélte,
hihetetlen gyorsan elrepült ez a negyven év.
S
hogy telnek majd a nyugdíjas esztendők? – tették fel az eltelt hetekben a
kérdést a betegek, de egyikőjük sem aggódik. Anna négy, Péter 12 unokával dicsekedhet,
de várják a házkörüli teendők is, s szerelmei: a horgászat, a vitorlázás és az
úszás. Hiszen feleségével, Judittal jó pár esztendeje szó szerint mélyvízbe
vetették magukat. A Balatont máig tizenkétszer úszták át, a Dunát is
meghódították, rendszeres résztvevői a horvátországi, 5 kilométeres nyílt
tengeri úszásnak, s az augusztusi 3,5 kilométeres öbölátúszás végén
korcsoportjukban mindketten a dobogó legmagasabb fokára állhattak.
De
a házaspár arra a legbüszkébb, hogy idén, életükben először felültek a
repülőre, hiszen – ahogy Dr. Pálos Péter fogalmazott – a repülő nem ülhetett
fel rájuk. Egyenesen Las Palmasig repítette őket, ahol az Orvos Világjátékokon
54 országból 24 sportágban közel kétezer orvos küzdött az érmekért. Judit végül
három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet gyűjtött be, míg férje úszásban
szintén harmadik helyezést ért el, s kiemelték, hogy a porecsi öbölátúszás után
aranyérem lapult a bőröndjében.
Az
biztos tehát, hogy a negyven esztendőnyi dolgos napok után sem fog tétlenkedni
Környe első fogorvosa és asszisztense, s az is biztos, hogy bár a táblát
leszerelték, a József A. utcát még hosszú éveken keresztül így fogják emlegetni
a környeiek: a fogorvos utcája…
|
2 csatolt kép
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|