Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. március 26., hétfő 08:07

Könyvek tavasza: házhoz szállított írók
A szegedi Somogyi-könyvtár három korábbi sikeres rendezvényének továbbépítését valósítja meg tavasszal a Márai-program keretében.

Március 15. és május 5. között rendezik meg a Magyar Könyvek Tavaszát könyvbemutatókkal és író-olvasó találkozókkal szerte Csongrád megyében. A következő hetekben 12, a Márai-listán szereplő szerzőt várnak a megyei könyvtárakba és a Vajdaságba.


18 helyszínen 30 találkozót rendeznek

A találkozóknak Szeged mellett Bordány, Mórahalom, Csanádpalota, Apátfalva, Mindszent, Földeák, Ásotthalom, Deszk, Nagymágocs, Üllés, Zsombó,  Makó, Szentes, Hódmezővásárhely, Kistelek, Mórahalom könyvtára ad otthont, de a szomszédos Szabadkára is eljutnak a szerzők. A vendég kortárs írók közül Finy Petra, Paulovkin Boglárka, Bagossy László, Grecsó Krisztián, Závada Pál, Darvasi László, Varró Dániel, Szabó T. Anna, Szilasi László és Lackfi János szerepe a „házhoz szállított szerzők” között.
Az eseménysorozat  apropóját az adja, hogy a Somogyi-könyvtár, mint megyei feladatokat is ellátó intézmény sikeresen pályázott a Nemzeti Kulturális Alap Márai-programjára, a listára beválasztott könyvek olvasókkal történő megismertetésére, valamint író-olvasó találkozók támogatására. A közel kétmillió forintos forrásnak köszönhetően a Vajdaságban és Szegeden az Ünnepi Könyvhéttel bezárólag több író-vendéggel is találkozhatnak az érdeklődők.


Grecsóé a „város könyve”

Május 15. és 30. között folytatódik az „Egy város – egy könyv” című olvasásnépszerűsítő programsorozat, amelynek célja, hogy minél többen ismerjék meg a „város könyvét”, ami idén a Csongrád megyei születésű Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című, 2010-es regénye. Az esemény a tervek szerint Szeged Napjához is kapcsolódik majd dedikálással és rendhagyó író-olvasó találkozóval. A Somogyi-könyvtár négy évvel ezelőtt kapta meg a városi önkormányzattól az Ünnepi Könyvhét szervezésének feladatát. Június 1-től 15-ig a könyves kavalkád szegedi programjára húsz helyszínen, több mint nyolcvan rendezvénnyel várják majd az érdeklődőket. A könyvárusok sátrai között idén is dedikálások, beszélgetések, zenei előadások sokasága csábítja a kultúra szerelmeseit a könyvünnepre.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.