Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 8. szerda
Hírek témák szerint

KÖRNYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2009. augusztus 31., hétfő 16:15

További együttműködés Tatabánya és Környe között
Környén megtartott együttes ülésükön hétfőn Tatabánya Megyei Jogú Város közgyűlésének képviselői, valamint Környe Község döntéshozói elfogadták azt a Tatabányai Ipari Parkra vonatkozó együttműködési megállapodást, amely a két település közötti helyi adó megoszlásának mértékét módosítja. Tatabánya és Környe 1997-ben rögzítette együttműködési szándékát annak érdekében, hogy még vonzóbbá tegyék a térséget a befektetők számára, a szükséges területet a község biztosította. Ezt az alapszerződést aktualizálták most a felek.
Tatabánya Megyei Jogú Város és a közigazgatásilag szomszédos Környe Község önkormányzata 1997 novemberében kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy minél vonzóbbá tegyék a térséget a munkahelyteremtő beruházások számára, miután a megyeszékhely az ipari parkjában már nem rendelkezett értékesíthető területtel. A két település együttműködése kölcsönös előnyöket és megelégedettséget biztosított, s biztosít ma is, hiszen Környe rendelkezett és rendelkezik ipari tevékenységek folytatására alkalmas területekkel, míg Tatabánya gazdaságfejlesztő szervezetet hozott létre, korszerű szakképzési rendszert tart fenn, támogatja az üzemekhez vezető helyi közlekedést, s tulajdonrészt birtokol a parkot fejlesztő IPH Hungary Kft-ben.
Az eltelt évek alatt azonban – mindkét település megelégedésére – újabb társaságok döntöttek úgy, hogy gyáraikat itt építik fel, így az ipari parki működés ma már még több területet foglal el Környe földjeiből. A megyeszékhely és a község önkormányzata ezért aktualizálta az együttműködést. Az egyeztetések lefolytatására Tatabányán és Környén is bizottság alakult. A grémiumok az eltelt időszak alatt többször tárgyalóasztalhoz ültek. A mindkét testület által augusztus 31-én, hétfőn elfogadott megállapodás fő elemként a következőt rögzíti: az ipari park Környe közigazgatási területén működő társaságok által fizetendő helyi adók a jövőben a község számlájára érkeznek, s a falu önkormányzata az összeg 60 százalékát utalja tovább Tatabánya számára a gazdaságfejlesztési tevékenység, s az ipari park működtetéséhez való hozzájárulásként.
Tatabánya polgármestere elmondta: az ipari park Környe nagyközség területén történő bővítése csak Tatabánya 12 éves gazdasági fejlesztési munkájának eredményeként valósulhatott meg. Mára ugyanakkor azt is világosan látni kell, hogy Környe ipari parkkal kapcsolatos üzemeltetési kötelezettségei megnövekedtek. A megállapodás módosítására ez utóbbi körülmény figyelembevételével került sor. A jövőbeni foglalkoztatási célok nem változtak, az ipari park több lábon állásának erősítése a cél. Erre jó lehetőséget látunk az egészségügyi segédeszközök és a megújuló energiához szükséges berendezések gyártásával foglalkozó vállalkozások letelepítésével. Az ipari park fejlesztésével kapcsolatban vannak olyan logisztikai és disztribúciós feladatok, amelyekre továbbra is jó eséllyel pályázhatnak a régió kis- és középvállalkozásai. 
Beke László, Környe azt is hangsúlyozta: az aktualizált megállapodással a két önkormányzat ismét megerősítette hosszú távú együttműködési szándékát az ipari park továbbfejlesztése tekintetében, amely épp a gazdasági válsággal terhelt időszakban elengedhetetlen feltétele a fejlődés útján való továbblépésnek, lehetőséget biztosítva az újabb munkahelyteremtő beruházások megvalósulásának.

4 csatolt kép ülésülésülésaláírás
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.