Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. augusztus 28., kedd 16:40

Szeptembertől ismét várja az olvasókat a felújított Kőbányai Könyvtár
Mintegy 58 millió forintból újult meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai Könyvtára, amely kibővített gyerekkönyvtárával a mai kor elvárásainak megfelelően tudja kiszolgálni a csaknem 10 ezer beiratkozott olvasót. A rekonstrukció során megújult a bútorzat, a padló, a gyereksarok, valamint a számítógépes infrastruktúra is.

A munkálatokhoz a Fővárosi Önkormányzat 44 millió forint forrást biztosított a Nemzeti Kulturális Alap és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár mellett, a felújítás Jakab Csaba tervei alapján valósult meg.
Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes a Kőbányai Könyvtár történetét felidézve elmondta: a ma 1500 négyzetméter területű bibiliotéka 1929-ben csupán 18 négyzetméteren működött, jelenlegi helyére 1975-ben költözhetett. Mint leszögezte: könyvtárakra az internet korában is szükség van, azonban a korábbi évtizedek feladataihoz képest a bibliotékáknak kulturális szolgáltató központtá, közösségszervező erővé kell válniuk. "A belső tartalom, a lényeg ezredévek óta változatlan: közvetíteni a megszerzett tudást, ismeretet" - fogalmazott a főpolgármester-helyettes.
Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója emlékeztetett arra, hogy 2002 óta tíz új könyvtárat nyitottak, húsz nagyobb és tíz kisebb intézményt újítottak fel. A kőbányai intézmény rekonstrukciójáról elmondta, a gazdasági válság idején az ilyen beruházások "kulturális stratégiai kérdésnek" számítanak.
Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere a megnyitón megjegyezte: "jó érzés" ma a kerület polgármesterének lenni, mivel számos felújítás, beruházás valósul meg. Példaként megjegyezte, hogy két iskolát, két óvodát és két bölcsődét újítottak fel, valamint több útépítés is megtörtént. A polgármester a kőbányai intézményt "a város legjobb könyvtárának" nevezte, és leszögezte, hogy a beruházás révén a könyvtár szolgáltatásait sikerült a kor igényeihez igazítani.

Fotó: Majtényi Mihály, budapest.hu

1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.