|
|
BUDAPEST FŐVÁROS XIX. kerület - Kispest Önkormányzata |
2013. március 23., szombat 22:26 |
Nyári táborok támogatása - 2013 |
|
A pályázat célja: a szervezett táborozásban résztvevő
kispesti gyermekek és fiatalok részvételi költségeinek csökkentése, a
szülők anyagi terheinek enyhítése. A szociálisan hátrányos helyzetű
gyermekek által befizetett önrész csökkentése.
A pályázat kiírója: Kispest Önkormányzatának Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottsága
Pályázók köre: A 2013. évi erdei iskolában, nyári táborozásban
konkrét és ellenőrizhető feladatot vállaló kispesti szervezett
közösségek (társadalmi szervezetek, egyesületek, önkormányzati
intézmények, intézményen belüli szervezett közösségek) és a kerületi
szabadidős foglalkozást (napközi) ellátó intézmény, akik a pályázati
feltételeknek megfelelnek. Elsősorban a kispesti önkormányzat
fenntartásában vagy működtetésében lévő intézmények, illetve legalább 80
%-ban Kispesten lakó tanulókat táboroztatók pályázatát várjuk.
A pályázatnak tartalmaznia kell: 1. A hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot. 2.
A pályázati feltételekben meghatározott igazolásokat. (Egyházi és
társadalmi szervezetek esetén a működést igazoló iratok másolata.) 3. A közpénzek átláthatóságáról szóló törvény szerinti nyilatkozatot, érintettség esetén a közzétételi kérelmet.
Pályázati feltételek: - Kispesti székhelyű és működésű szervezetek
pályázhatnak, akik óvodás, általános és középiskolás korosztály nyári
táborait szervezik. - Politikai szervezetek (ifjúsági tagozat is) a pályázatban nem vehetnek részt. -
Pályázatot az a személy vagy szervezet adhat be, amely rendelkezik a
tevékenység gyakorlásához szükséges működési engedéllyel, bírósági
végzéssel vagy önkormányzati nyilvántartással és azt egy példányban a
pályázathoz csatolja. Ha a pályázat benyújtója az egyház önálló
képviseleti szervvel rendelkező jogi személyiségű szervezeti egysége
(szervezete, intézménye, egyházközsége, stb.), akkor az ezt feltüntető
alapító okirat másolatát, vagy főegyházmegyei, egyház-főhatósági, stb.
(felekezettől függő) igazolást kell csatolni! - Intézményen belüli
(önkormányzati) önálló jogi személyiséggel nem rendelkező közösségek
(szakkör, ISK, SzMK) esetén a pályázat benyújtója csak az oktatási
intézmény lehet. - Támogatásban csak az a pályázó részesülhet, aki a
döntéshez szükséges információkat és a kért igazolásokat, okmányokat
hiánytalanul megküldte. - A beadható pályázatok számát a
142/1997.(II.18.) Ökt.h. szabályozza: Egy pályázó egy évben legfeljebb
három különböző típusú pályázatot nyújthat be. A háromnál több
pályázatot benyújtó pályázó adott évben kizárja magát a pályázatokon
való részvételből. - Az esetleges támogatás nem a program
megvalósításának biztosítéka! Azzal a pályázat kiírója a rászoruló
gyermekek költségeinek csökkentését kívánja segíteni. - Pályázni
csak az erre a célra rendszeresített PÁLYÁZATI ADATLAP-on lehet,
csatolva az összeférhetetlenségi nyilatkozattal. Az adatlap átvehető a
Humánszolgáltatási Irodán – 1192 Bp. Ady E. u. 7., Kranyik Gyulánénál –
vagy letölthető itt: http://uj.kispest.hu/images/fajlok/palyazatok/2013/tabor_adatlap_2013.pdf - A pályázat kispesti gyermekek és fiatalok számára, elsősorban Magyarország területén szervezett táborokhoz nyújt támogatást. -
A táborozás támogatására elnyert összeget csak az alábbi részvételi
költségek: szállás, étkezés, utazás, belépők - csökkentésére lehet
fordítani, oly módon, hogy ez által a hátrányos helyzetű résztvevők
költségei csökkenjenek. - Amennyiben kapott, elszámolt a 2012. évi önkormányzati támogatásokkal. -
A pályázat nyerteseinek a támogatás felhasználásáról tételes
elszámolással, számlamásolat alapján kell elszámolni legkésőbb 2013.
szeptember 20-áig a Humánszolgáltatási Irodán. Az elszámolás módjáról a
támogatásban részesülőket az értesítéssel egyidejűleg tájékoztatjuk.
A pályázatokat Budapest Főváros XIX. ker. Kispest Polgármesteri
Hivatal Humánszolgáltatási Irodájára (1192 Bp. XIX. ker. Ady Endre út
7.) a pályázati feltételeknek megfelelően lehet benyújtani 2013. április 12-ig.
Hiányosan megküldött vagy a beküldési határidő lejárta után benyújtott pályázatokat nem bírálunk el. A
pályázatot a fenti címre kell eljuttatni (személyesen, ügyfélfogadási
időben vagy postán), hogy az a megadott határidőig a pályáztatóhoz
kerüljön.
A pályázatokról - a támogatás mértékéről - a Közművelődési, Oktatási,
Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság dönt. Döntését
várhatóan 2013. május havi ülését követően teszi közzé és a pályázókat
írásban értesíti. Az Önkormányzat a nyertes szervezetekkel Támogatási
szerződést köt. Az alapítványok támogatásához a KOSIE Bizottság
határozatán túlmenően a Képviselő-testület jóváhagyó döntése is
szükséges.
Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|