Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2014. szeptember 17. szerda
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. április 28., vasárnap 09:03

Közös jelölteket állít a demokratikus ellenzék
Megállapodott az MSZP választmánya Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjével arról, hogy a jövő évi választáson választókerületenként egy közös jelöltnek kell indulnia a Fidesszel szemben. Ezt Mesterházy Attila MSZP-elnök közölte a szombati tanácskozás szünetében újságírókkal. Mint mondta, egyetértettek abban, hogy a kormányváltás nemzeti érdek, az ellenzék választási győzelmének feltétele pedig az összefogás.

Széles és erős összefogás kell a válság legyőzéséhez
Megállapodtak, hogy a parlamenti választásig hátralévő egy évben az MSZP és az Együtt-PM szövetség egymással egyeztetve állít jelölteket és kampányol az időközi választásokon, illetve arról, hogy önálló politikai akcióikkal nem gyengítik a másikat, nem egymás rovására építik a szervezetüket, toborozzák tagjaikat, választják ki jelöltjeiket.
A választmányi ülésen ugyanis – az MTI információja szerint – többen felrótták Bajnai Gordonnak, hogy az Együtt-PM szavazóinak jelentős része a szocialistáktól jött, és jelezték, nem volna jó, ha az új párt az MSZP-szervezetek kárára próbálna megerősödni.
Bajnai Gordon újságíróknak azt mondta: amikor miniszterelnök volt, az MSZP-vel közösen tudták kivezetni Magyarországot a gazdasági válságból. 2014 után megint erre lesz szükség, de látni kell, hogy a válság sokkal nagyobb, ezért széles és erős összefogás kell, ebben pedig megkerülhetetlen a szocialista párt – fűzte hozzá.
Elmondta: megállapodtak egy „forródrót” létrehozásáról, hogy a jövőben azonnal reagálni tudjanak, ha bárki viszályt szítana a két szervezet között.
Megerősítette, hétfőn kezdett öthetes országjárásuk végeztével készen állnak arra, hogy programegyeztetéseket kezdjenek az MSZP-vel.

Kulcskérdés az MSZP és az Együtt 2014 megállapodása
Arra a kérdésre, hogy az általa szorgalmazott széles ellenzéki összefogásnak a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció is része lehet-e, a volt kormányfő közölte: továbbra is úgy látják, először a két legnagyobb támogatottságú pártnak kell egyezséget kötnie. Jelezte ugyanakkor, hogy a jogállamiság ügyében a DK-t is partnernek tartják, így – mint korábban közölték – a három párt közösen hoz létre egy alternatív választási bizottságot, sőt oda az LMP-t is várják.
Mesterházy Attila elmondta: vannak ügyek, amikor a DK-val is konzultálnak, de úgy gondolják, a tárgyalások megkezdésének akkor van értelme, ha az Együtt 2014 is ott ül az asztalnál, az erős ellenzéki összefogás kulcsa ugyanis a két párt megállapodása. 
„Mindenki más ehhez még hozzá tud tenni, de alapvetően az a kérdés, hogy az MSZP és az Együtt 2014 hogyan tud megállapodni” – jelentette ki.

A miniszterelnök-jelöltről csak később tárgyalnak
A miniszterelnök-jelölés nem került szóba – válaszolta egy kérdésre az Együtt-PM szövetség vezetője, és arról is beszámolt, hogy meghívta Mesterházy Attilát és Botka Lászlót, az MSZP-választmány elnökét az Együtt-PM elnökségi ülésére.
Bajnai Gordont azután hívta meg Mesterházy Attila az MSZP választmányi ülésére, hogy a volt kormányfő jelezte, szívesen részt venne a tanácskozáson, hogy személyesen érveljen az általa javasolt tárgyalási menetrend mellett.
Az Együtt-PM szövetség vezetője múlt pénteken kezdeményezte: az MSZP elnöke által korábban javasolt év végi, jövő év eleji megállapodás helyett pártja és a szocialisták már júniusban kezdjenek tárgyalásokat, és ősszel kössenek egyezséget. Mesterházy Attila válaszul érkező javaslatát – hogy ne várjanak még két hónapot, hanem azonnal kezdődjenek megbeszélések az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció között – azonban elhárította. Bajnai Gordon azzal érvelt, a tárgyalások megkezdése előtt felhatalmazást kell kérniük a választóiktól a programra, amely a választási szövetség alapja lehet.
Fotó: Illyés Tibor (MTI)


2 csatolt kép 21
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
A Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozójának Zárónyilatkozata
2014. június 30., hétfő 13:24
A résztvevő polgármesterek
- megállapítják, hogy az eddig lebonyolított tíz világtalálkozó a ...
Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója - V4 önkormányzati ...
2014. június 29., vasárnap 17:15
A Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója  keretében a Visegrádi Négyek államaiból érkezett ven...
Magyar Polgármesterek X. Világtalálkozója - Szekció ülés a te...
2014. június 29., vasárnap 11:15
Közszolgáltatási, energiapolitikai és környezetvédelmi kérdésekről egyaránt szó esett a település...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.