Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. május 8. szerda
Hírek témák szerint

GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. június 19., szerda 10:16

750-ből 21 közös év Wageningennel - Testvérvárosi fesztiválok
Gödöllő és testvérvárosai között mindig is jó kapcsolat működött, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy évente több közös programot is szerveznek a települések. Június elején a koronázási hétvégére Laxenburgból, Bad Ischlből és Brandys nad Lábem–Stará Boleslavból érkeztek vendégek Gödöllőre, a múlt a hétvégén pedig Wageningenbe és Zywiecbe vártak hivatalos delegációt városunkból.

Wageningen idén ünnepli 750. születésnapját, s a jeles évfordulóra testvérvárosaik vezetőit is meghívták. Mint azt Geert van Rumund, a holland település polgármestere elmondta, nagy öröm számukra, hogy Gödöllővel ilyen jó kapcsolatot ápolnak és minden évben több közös program is megvalósul. Tavaly ők látták vendégül településünket, amikor szakmai programokon vettek részt a gödöllői küldöttség tagjai, és kulturális programokon adtunk ízelítőt művészeti csoportjaink munkájából, idén pedig Hollandiából érkeznek hozzánk civilek, művészek, gyermekek és városvezetők közel ötven fővel.
Az elmúlt években a gazdasági helyzet nehézségei ellenére is sikerült ezt a szoros kapcsolatot megtartani, sőt fejleszteni. Wageningen polgármestere kihangsúlyozta, fontos, hogy az emberek is kapcsolatban legyenek egymással ne csak a város vezetői, ezért is tartja lényegesnek az évenkénti civil találkozókat. Geert van Rumund megköszönte Gémesi Györgynek, hogy ezt a kapcsolatot 21 éven át fenntartotta, sőt, folyamatosan erősítette.
*
Zywiecbe látogatott a hét végén Pecze Dániel alpolgármester, Szűcs Józsefné, a Nemzetközi és Turisztikai Bizottság elnöke és Szabó László, a Gödöllői Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
A küldöttség tagjai a város hagyományos nyár eleji fesztiválján, valamint egy szakmai konferencián vettek részt. Ez utóbbi rendezvényen megismerhették azt a csatornafejlesztési programot, aminek II. ütemére testvérvárosunk több mint 10 millió eurós támogatást nyert. A tanácskozáson Pecze Dániel a gödöllői vízgazdálkodási tapasztalatokat osztotta meg a résztvevőkkel.
A látogatás részeként a gödöllői vendégek Antoni Szlagorral, Zywiec polgármesterével közösen indították el a város főteréről azokat a kerékpárosokat, akik magyarországi útjuk során Gödöllőre is ellátogatnak.
A testvérvárosi kapcsolatok erősítése városunkban továbbra is fontos és lényeges feladat. Ennek részeként június 29-én határon túli testvérvárosainkból Zentáról, Dunaszerdahelyről, Beregszászról, Csíkszeredából, Brandys nad Lábem–Stará Boleslavból, Valdemoróból és Forssából érkeznek a Magyar Szabadság Napjára diákok, akik egy hetet töltenek gödöllői társaikkal Balatonlellén. Emellett az év hátralévő részében pedig számos művészeti csoportunk utazik testvérvárosainkba, s mi is vendégül látjuk majd a tőlük érkező szakmai és művészeti csoportokat.



2 csatolt kép 21
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.