Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2013. november 15., péntek 09:52

Európai innovációs díjat nyert Hernádszentandrás
Hernádszentandrás a TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok 2013. pályázatához kapcsolódóan  nyerte el a a Magyar Territoria Innovációs Díjat, amely az Európai Territoria Innovációs Díj versenyen való részvétel lehetőségével járt. A Borsod- Abaúj- Zemplén megyei település elnyerte a rangos nemzetközi elismerést, melyet a francia szenátusban, Párizsban vett át Üveges Gábor, a község polgármestere november 13-án.

Hernádszentandrás 2013-ban pályázatot nyújtott be a TÖOSZ Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok pályázatának Az Év Új Nemzedéke települése kategóriában. A pályázati kiírás célja olyan települések felkutatása volt, amelyek a helyi fiatalokat érintő lokális és általános problémákra olyan egyedi, kreatív megoldási javaslatot mutatnak be, amelyet korábban már végrehajtottak és az intézkedés által minőségi javulást értek el az ott élő fiatalok életkörülményét tekintve.   A pályázat elnyerte a TÖOSZ Oklevelét és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felajánlása alapján - hárommillió- forint elismerésben részesült.

A BioSzentandrás programról:

"A BioSzentandrás program 2010-ben indult, amikor a hosszú tervezési folyamatot követően 28 millió forintot nyertek arra, hogy megtanulják a biogazdálkodás fortélyait. A projekt közvetlenül 25 ember, 25 család jövőjét közvetve pedig az egész falu életét megváltoztatta: Hernádszentandrásból BioSzentandrás lett.
2013 tavaszára Hernádszentandrás – ez a pici, halmozottan hátrányos helyzetű település - az északi régió egyik legnagyobb öko gazdaságává vált, a „Kassa-Miskolc tengelyen” egyedüliként…
A tevékenységükkel tudatosan mennek szembe azzal a hosszú távon tarthatatlan trenddel, hogy a bio élelmiszer – a mesterségesen magas árszínvonala miatt – csak a kiváltságosok privilégiuma lehet. Az árképzésükkel, a Nyitott Kert és Hűség Programjukkal a megyében, a térségben élőknek is elérhetővé tették a hamisíthatatlan vidéki, ökológiailag ellenőrzött keretek között termelt zöldségeket és feldolgozott termékeket. "

Hernádszentandrás az első helyezés mellett megkapta a Magyar Territoria Innovációs Díjat is, amely a francia Territoria Innovációs Díj Európai versenyén való részvétel lehetőségével járt. A Magyar Territoria Innovációs Díjat a Francia-Magyar Kezdeményezések (INFH), a Helyi Obszervatórium (LRMI) és a TÖOSZ hozta létre, a díjak átadására 2013-ban került sor első alkalommal, három kategóriában. Hernádszentandrás a közösségek kategória díját nyerte el.

Ezt követte a magyar díjjal járó lehetőség, a nemzetközi megmérettetésen, a francia Territoria Innovációs Díj Európai versenyén való részvétel, melyen Hernádszentandrás BioSzentandrás programja elnyerte a francia nemzetközi innovációs megfigyelő intézet, az Observatoire Territoria - Európai Territoria Innovációs Díját. Az elismerés a helyben élők életminőségét javító, kiemelkedő önkormányzati innovációs kezdeményezéseket ismeri el.

Az elismeréssel elsősorban az adott francia települések vezetésének kreativitására és dinamizmusára, illetve az állami támogatásoknak az ott élők érdekében történt felhasználására hívják fel a figyelmet..
Az intézet az elmúlt években nemcsak francia, hanem évente egy-egy európai önkormányzatot is kitüntet, amely a közbiztonsági, a szociális, a közlekedési, az oktatási, a környezetvédelmi, az urbanisztikai vagy a kulturális fejlesztéseit a helyben élők igényeinek figyelembe vételével hajtotta végre. A rangos elismerést 1986 óta ítélik oda, eddig hazánkban egy település, Hollókő részesült a francia testvértelepülésével közösen 2010-ben ebben a kitüntetésben. 
2013-ban Hernádszentandráson kívül az Európai Territoria Innovációs Díjban Ausztria fővárosa, Bécs részesült még.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.