Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

HERNÁDSZENTANDRÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2013. november 18., hétfő 21:09

Párizs díjazta BioSzentandrást
Nyelvtörő feladat elé állította Hernádszentandrás nevének kiejtése november 13-án a franciákat.
Ugyanis ezen a napon vehette át a francia szenátusban a BioSzentandrás projekt gazdájaként Üveges Gábor Hernádszentandrás polgármestere a 2013-as Európai Territoria Innovációs Díjat.

Óriási élmény volt számomra ez a díjátadó - mondja Üveges Gábor - nemcsak a franciák szeretetét, szimpátiáját tapasztalhattam meg, hanem bepillantást kaptam abba is, ők hogyan bánnak a kis településeikkel, a helyből jövő ötletek kidolgozóival. Úgy gondolom, ebből a támogató szemléletből, segítő magatartásból, bizalommal teli partneri viszonyrendszerből itthon is van mit tanulnunk. 
Mentálisan fényévekre van tőlünk Európa, ahol a mindennapok is arról szólnak, hogy „erős és önálló helyi közösségek nélkül nem létezhet erős ország”.

Ez a nemzetközi díj visszaigazolása annak, hogy 2013-ban független európai szemmel nézve is életképes, versenyképes lehet a magyar Vidék – melynek elválaszthatatlan részei a 445 fős Hernádszentandráshoz hasonló méretű települések is.
Visszaigazolása annak, hogy ma Magyarországon a halmozottan hátrányos helyzetűvé tett térségekben is újra lehet saját ötleten és az összefogáson alapuló – más közösségek által is létrehozható – hétköznapi valós „csodát” építeni akkor, ha kellően elszántak, bátrak és cselekvőek vagyunk, ha értve a gyakorlati kihívásokat valóban hiszünk a céljaink megvalósíthatóságában.
 
Hernádszentandrást a helyben élők életminőségét javító, kiemelkedő önkormányzati innovációs kezdeményezéséért kapta meg a nemzetközi elismerést.    A  nemzetközi megmérettetésen azért indulhatott, mert októberben elnyerte a Magyar Territoria Innovációs Díjat, amelyet  Francia-Magyar Kezdeményezések (INFH), a Helyi Obszervatórium (LRMI)  és a TÖOSZ hozott létre.
 
Az Európai Territoria Innovációs Díjat a francia nemzetközi  innovációs megfigyelő intézet, az Observatoire Territoria ítéli oda 1986 óta. Eddig hazánkban csak Hollókő részesült ebben az elismerésben.  Az idén a Hernádszentandrás mellett Bécs városa vehette át a kitüntetést.





5 csatolt kép 32154
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.